Ugrás a tartalomra

Új vezetőséget választott a vármegyei nyugdíjas szövetség

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. március 01. péntek 22:16
A jelentős nyugdíjas ernyőszervezet 2023-ban Miskolc városától megkapta Az Év Civilszervezete díjat.
Tisztújító közgyűlésen a vármegye nyugdíjasai. Fotók: Osztie Tibor

Tisztújító küldöttgyűlést tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei és Miskolc Városi Nyugdjasok Érdekvédelmi Szövetsége (B-A-Z-NYÉSZ) péntek délelőtt, a Polgármesteri Hivatal közgyűlési termében. Az eseményen a nyugdíjas szervezet új elnököt, alelnököket és vezetőséget választott. Az eseményen részt vett Varga Andrea alpolgármester, a miskolci Idősek Tanácsának elnöke és Kerek Judit, a tanács titkára is. 

„Szervezetünk a miskolci és vármegyei nyugdíjasok társadalma életminőségének javítása és jó közérzetének kialakítása érdekében munkálkodik” - foglalta össze feladataikat Lukács-Pete Mária, a B-A-Z-NYÉSZ eddigi elnöke, aki az elmúlt három évben vezette a szövetséget. „Kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy bevonjuk az idősebb korosztályt, tagjainkat programjaink megvalósításába. Hangsúlyt fektetünk a generációk közötti kapcsolatok erősítésére, valamint a nyugdíjasok érdekképviseletére. Mindezt önkéntes munkában végezzük, ezért a civil kurázsi hordozói vagyunk” – tette hozzá. 

Szabó Emil, a B-A-Z NYÉSZ Felügyelő Bizottságának elnöke és Lukács-Pete Mária volt szervezeti elnök.

Elmondta, hogy egyre látogatottabb rendezvényeik nagy része a különféle művészeti ágakban életre hívott amatőr vetélkedők, ünnepi események, találkozók, gálák, rekreációs kirándulások, utazások és üdülés. Ezenkívül tanácsadást és ismeretterjesztő előadásokat is tartanak nyugdíjasokat érintő témákban. Irodahelyiségük a Miskolc, Park utca 3. szám alatt található. Továbbá beszámolt róla, hogy 34 településen 69 tagszervezettel, ebből Miskolcon 28 tagszervezettel, összesen 4029 taggal rendelkeznek és közösségi oldaluknak több mint 1600 követője van. 

„Miskolc önkormányzata stratégiai partnere a miskolci és vármegyei nyugdíjas szövetségnek. Meggyőződésem szerint fantasztikusan jó együttműködés alakult ki a szervezet elnökségével és tagszervezeteivel, amiért szeretném köszönetemet kifejezni, akárcsak az általuk végzett munkáért” – hangsúlyozta Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere. 

„Demográfiailag olyan állapotban van Miskolc városa, amikor arányaiban az idősek száma egyre inkább növekszik. A mai magyar társadalomban a középkorosztály nagyon kevés időt és energiát képes szánni arra, hogy az idős korosztállyal törődjön és biztosítsa a feltételeket a nyugodt időskorhoz. Ezt a hiányt pótolják az idősklubok és a kortárs segítő érdekképviseleti munka” – fűzte hozzá. 

Végül megígérte, hogy az új elnökséggel is jó kapcsolatra törekszenek majd. Valamint, hogy a miskolci közgyűlés döntése alapján a helyi nyugdíjasklubok támogatását megduplázzák. Így 2024-től kicsit magasabb összeggel tudnak majd pályázni az idősklubok. 

Szegedi Judit Katalin lett a nyugdíjas szervezet új elnöke.

A B-A-Z-NYÉSZ 69 küldöttjéből 49 volt jelen, tehát 71 százalékos részvétellel határozatképes volt a küldöttgyűlés. Az ülés levezető elnöke Szabó Emil az eddigi Felügyelő Bizottság elnöke volt.

Az új elnökség a választás eredménye alapján: 

Szegedi Judit Katalin elnök (aki a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány elnöke is.)

Laboda Gizella alelnök

Söllei Éva alelnök

Buckó Józsefné elnökségi tag

Molnár Éva elnökségi tag

Molnár József elnökségi tag

Szabóné Koszta Mária elnökségi tag

Botka Klára Anna felügyelő bizottsági tag

Ferencsik Józsefné felügyelő bizottsági tag

Schlögl Zoltánné felügyelő bizottsági tag

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!