Ugrás a tartalomra

Hazai klubok, szervezők nyílt levélben kérik a közönség megértését

mti
Utoljára módosítva
2020. április 15. szerda 13:49
Közös nyílt levelet fogalmazott meg 32 hazai klub – köztük a Helynekem –, szervező, fesztivál. Az aláírók a jegybevétel fontosságát emelték ki, és megértést kértek a közönségtől a koronavírus-járvány utáni időszakra is utalva.

„Tudjuk, hogy békeidőben programlemondás esetén a jegyárakat automatikusan vissza szokás téríteni, de jelen helyzetben ezt sokan nem tehetjük meg, mert ez azonnali csődhelyzetet eredményezne” – szerepel az MTI-hez szerdán eljuttatott dokumentumban.

Mint írták, a klubok, a fesztiválok egyaránt állandó stábbal dolgoznak az év 365 napján, hogy minél magasabb színvonalú szórakozást nyújtsanak. Kiemelték: elsődleges bevételi forrásuk a jegybevétel, ezt egészíti ki a vendéglátás és a szponzorációs támogatás, ebből tudják finanszírozni a stábok munkabérét és járulékait, a terület- vagy helyiségbérleti díjakat, a karbantartást, az előadói tiszteletdíjat, a közműszámlákat, a hang- és színpadtechnikai költségeket, kommunikációs felületek vásárlását, adókat. Hozzátették: a költségek egy komoly részét akkor is ki kell fizetniük, ha egy-egy rendezvény nem valósul meg és emiatt nem jutnak bevételhez.

Blahalouisiana koncert a belvárosi klubban. | Fotó: Mocsári László

„Ahhoz, hogy a következő bizonytalan hónapokban is legalább minimális fizetést tudjunk biztosítani dolgozóinknak, a bevett szokásoktól eltérően kell eljárnunk. A helyzetet minden fesztivál, klub, szervező a saját gazdasági helyzetét felmérve próbálja kezelni, éppen ezért ezek a megoldások eltérőek lehetnek: például támogatói jegyek kibocsátása, utalványrendszer, halasztás esetén a jegyek automatikus érvényesítése a pótdátumra” – áll a nyílt levélben, amely szerint kizárólag a közönség támogatásával tudnak a járvány után is sokszínű és minőségi élőzenei eseményeket szervezni.

A dokumentumot aláírta mások mellett a miskolci Helynekem is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!