Ugrás a tartalomra

Az utasokért, nem az utasok ellen szabályozta a mopedek szállítását az MVK

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. július 29. szombat 12:27
Nem kizárni akarják a mozgáskorlátozott utasokat a tömegközlekedésből. A biztonságos utazás miatt hozták meg a döntést.
A hasonló, mozgássérültek számára készülő moped csak önálló közlekedési eszközként biztonságos, a tömegközlekedési eszközökön nem.

Az MVK Zrt. üzletszabályzat legutóbbi módosításakor, 2023. január 1-től szabályozta a mopedek szállítását. A módosításra elsősorban azért volt szükség, mert egy moped mérete jelentősen meghaladja a járműveken kerekesszékesek számára kijelölt – maximum 100 cm x 80 cm nagyságú – területet. Mindezek mellett az elektromos mopedek méretük és műszaki paramétereik miatt az autóbuszokon és villamosokon nem rögzíthetők teljes biztonsággal, arra a mopedeken kialakított mágnesfék önmagában nem alkalmas. Így veszélyeztetik a többi utas biztonságát - magyarázza a döntést közleményében az önkormányzat.

Mint írják, fontos szempont volt a módosításkor, hogy a mopedeken menetközben személy nem ülhet, a járműveken található heveder a moped elején lévő rögzítési lehetőség hiánya miatt pedig fékezéskor, kanyarodáskor elmozdulhat, kézi erővel nem tartható vissza. Az a tény, hogy a mopedek az áramtalanításuk után – megfelelő műszaki állapot esetén – nem gurulnak el, csak minimális mozgatásuk végezhető, a rögzítésüket nem tudja helyettesíteni - részletezi a közlemény.

Fontos megjegyezni: a többi városi közlekedési vállalat, például a debreceni is azonos értelmű szabályozást alkotott. Ebből Debrecen esetében már per is volt: a bíróság megállapította, hogy a DKV Zrt. nem sértett jogszabályt.

Az MVK Zrt. által bevezetett szabályozás kidolgozásakor figyelembe vették az Egyenlő Bánásmód Hatóság hasonló ügyben hozott döntéseit, határozatait, az ezekben szereplő szakértői véleményeket. Figyelembe vették az elmúlt években a mopedekkel a járműveinken történt eseteket is, amelyből az egyik legsúlyosabb éppen egy Skoda villamoson történt. A mopedes utas szerencsére nem sérült, viszont összetört a villamos ajtója és megrongálódott az ajtó mechanikája a példaként szolgáló eset során.

Július elsején az egyik villamosvezető tájékoztatta a mopedes utast, hogy nem szállíthatja el, többször megkérte, hogy hagyja el a járművet. Mivel az utas nem volt hajlandó leszállni, ezért kollégánk rendőri segítséget kért, ez az előírás számára. A rendőri intézkedésről nincs információja a városházának.

A mopedek szállítását szabályozta az MVK.

Fontos: az MVK Zrt. járművein továbbra is lehetővé teszi a kerekesszékkel és az elektromos kerekesszékkel közlekedő utasok utazását, szállítását. Hangsúlyozzák, nem a mozgáskorlátozott utasok közösségi közlekedésből történő kizárása a cél, hanem az, hogy valamennyi utas biztonságban tudjon utazni.

A mopedek az elmúlt időszakban kezdtek el megjelenni a városban. Megesett, hogy a felszálló utas nem tudta megfékezni és nekiment az átellenes ajtónak, felborult, elgázolt a járművön más utasokat, tehát jelen esetben ez közveszélyt jelent. Ennek kapcsán hozták meg a közlekedési vállalatok a mopedek kitiltására vonatkozó szabályozást. Kerekesszékkel továbbra is lehet közlekedni, azokra nézve a rögzítés feltételei adottak.

Az MVK Zrt. vezetősége jelenleg is egyeztetéseket folytat a Mozgegylet vezetőjével, Gergely Istvánnal.

Politikai vágányon

Az ügy a politikában is terítékre került. Ezzel kapcsolatban a városvezető frakció közleményt is adott ki, amit változtatás nélkül közlünk:

A miskolci Fidesz-KDNP tagjai jelenleg a mozgássérülteken keresztül próbálnak szavazatokat szerezni, és mint általában mindig, most is teljesen alaptalanul gerjesztik a hangulatot.

Az MVK Zrt. valóban módosította szabályzatàt január elsejétől. Ennek értelmében mopeddel nem lehet autóbuszra vagy villamosra szállni.

Ez azonban nem baloldali túlkapás, hiszen Debrecen már előttünk meglépte ezt a változtatást.

Erre azért volt szükség, mert a moped tulajdonképpen egy motor súlyával rendelkezik és a felépítése is hasonlatos. Ezt a típusú járművet nem lehet biztonsággal rögzíteni a tömegközlekedési eszközökön. Hiába áramtalanítja a tulajdonos, az még kanyarodáskor, gyorsuláskor, fékezéskor elmozdulhat és olyankor kézi erővel sem tartható vissza. A benne ülő nekivágódhat utastársainak, az ajtónak, felborulhat, kieshet a mopedjéből.

Sajnos ezekre volt példa városunkban is.

Ezért döntött úgy az MVK Zrt., hogy nem biztonságos a mopedek szállítása a buszokon, villamosokon.

Természetesen egyeztettek az Egyenlő Bánásmód Hatósággal és a Mozgegylet vezetőjével, Gergely István elnök úrral is folyamatos tárgyalások zajlanak.

Kerekesszékkel továbbra is engedélyezett az utazás, hiszen azt biztonsággal lehet rögzíteni.

Megkérjük Fidesz-KDNP-s képviselőtàrsainkat, hogy tájékozódjanak, mielőtt teljesen feleslegesen lincshangulatot gyártanak. Ezzel az energiával inkább Miskolcért, és ne Miskolc ellen dolgozzanak. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!