Ugrás a tartalomra

Hajnali első voksolók: Állampolgári kötelességünk a szavazás

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2024. június 09. vasárnap 12:07
Vasárnap reggeltől folyamatosan érkeznek a szavazók a választóhelyiságekbe, hogy leadják voksaikat a  helyi önkormányzati képviselőkre és polgármesterekre, a nemzetiségi önkormányzati képviselőkre, valamint az Európai Parlament (EP) magyar képviselőire.
választás szavazó urna pecsételés
Fotók: Mocsári László

Már reggel 6 óra előtt tíz perccel megérkeztek az első szavazók, fiatalok és idősek egyaránt, abba az általános iskolába, ahol stábunk járt.

Miután megtörtént az utolsó eligazítás és rövid megbeszélés is, pontban 6 órakor rendben megkezdődött a voksolás az első szavazó személyi okmányainak ellenőrzésével, majd lepecsételték szavazólapjait, ezt követően a szavazatszámláló bizottsággal együtt ellenőrizte, hogy üresek-e az urnák. Az urnák lezárása után elsőként aláírta az ellenőrző lapot, amit a mozgóurnába dobott és voksolt. 

önkormányzati európai parlamenti választás szavazás

Az általunk megkérdezett szavazók közül a legtöbben azt mondták, hogy állampolgári kötelességüknek tartják a voksolást, és fontosnak tartják, hogy amikor csak tehetik, kinyilvánítsák a véleményüket. 

Lapos Erika is úgy érzi, hogy a szavazás joga és egyben kötelessége is. Mint fogalmazott, nagyon-nagyon szeretne már változást, más kormányt és bár tudja, hogy ez a voksolás most nem erről szól, mégis úgy érzi, hogy ennek a szavazásnak az eredménye előzménye lehet a kormányváltásnak.

Miczán József egy Albert Einstein idézettel adott magyarázatot arra, hogy miért tartja fontosnak a szavazást. Az elméleti fizikus azt mondta, hogy a világ egy veszélyes hely, nem azok miatt, akik gonoszságokat követnek el, hanem azok miatt, akik ezt tétlenül nézik. Miczán József úgy véli, hogy ez a megállapítás a szavazásra is igaz. Szerinte a világ azoktól veszélyes, akik nem vesznek részt a szavazáson, mert nem csak, hogy joga, hanem állampolgári kötelessége is azon mindenkinek részt venni. Mint mondta, ezen felül az is kötelessége a választópolgároknak, hogy bölcsen szavazzanak. Ehhez viszont meg kell ismerniük a jelölteket és a programjaikat, nem pedig ostobán arra szavazni, aki megfosztja őket a jogaitól és a javaitól. Szerinte is változásra van szükség.

Kiss Mária szerint egy szavazat is számít, így az övé fontos lesz a végeredmény kialakulásában, hogy merre billen végül a mérleg nyelve. – Én békét akarok, ezért a békére szavaztam. Nem értek egyet a háborúval, a pusztítással és az értelmetlen halállal – fogalmazott.

önkormányzati európai parlamenti választás szavazás

A szavazók három szavazólapot kapnak: egyen az Európa Parlament összetételére, egyen a polgármester személyére és egyen az önkormányzati képviselőkre voksolhatnak, valamint nemzetiségi önkormányzati szavazatot is leadhat, aki ezt igényelte. 

A 18. évet betöltött, elsőként szavazó fiatalok egy Európai Unió zászlóval díszített kulcstartót kapnak ajándékba. 

A szavazóhelyiségek este 7 órakor zárnak, aki akkor még sorban áll, leadhatja voksát.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!