Oktatás
A jövő mérnökeit, technikusait keresi a Lufthansa Technik Miskolcon. Dolgozókat toboroz az Északi Ipari Parkban felépülő szervizüzemébe. Az Andrássy Gyula Szakgimnáziumban a Lufthansa munkatársaival beszélgethettek a diákok. Megmutatták nekik a cég termékeit, és a szakemberekkel szemben támasztott elvárásokat is ismertette a vállalat HR vezetője.
Ma már egyre többen tudják, hogy karrierlehetőséget és piacképes szaktudást is biztosít a duális képzés. A Műszaki Anyagtudományi Kar az elsők között indította el, ma már minden második hallgatójuk részt vesz benne. Szeptembertől pedig már vegyészmérnöki duális alapszakot is kínálnak.
A felsőoktatásba jelentkezők szerdától elérhetik az ügyintézési funkciókat a felvi.hu honlapon, az e-felvételi rendszerében – közölte az Oktatási Hivatal.
Sátoraljaújhelyen volt a Kerékpáros Iskolai Kupa (KIK) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei döntője.
Föld napi rendezvényt tartottak hétfőn az Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Az intézmény igazgatója szerint fontos, hogy az Avas tetején élő lakótelepi gyerekeket megismertessék a természettel.
A József Úti Óvoda Brunszvik Teréz Tagóvodája névadóját ünnepelte, mint minden évben a hagyományoknak megfelelően. A fellépők között korábban ide járó gyermekek is voltak a mostani ovisokon kívül.
A Miskolci Szakképzési Centrum az idei Szakmák éjszakáján 15 tagintézményében várta az érdeklődő fiatalokat, szülőket, tanárokat. Az esemény legfőbb célja a különböző szakmák bemutatása, népszerűsítése és a szakmunka presztízsének növelése volt. A résztvevők élményalapon ismerkedhettek meg a szakmákkal és a képzéseket folytató intézményekkel.
Kitárultak a MIHŐ Kft. kapui pénteken, a biomassza fűtőművet és a távfelügyeleti rendszert is bárki megnézhette a távhőszolgáltatás napján. A MIHŐ idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A környezetbarát és országosan is elismert miskolci távfűtés ma már több mint 31 ezer háztartásba és ezer intézményhez jut el. Idén pedig a Miskolci Nemzeti Színház is távhőre csatlakozik.
Gyenes Mirella, a Miskolci Egyetem hallgatója, a MEAFC ügyvezető elnökhelyettese Halassy Olivér Hallgatói Díjat kapott.
Huszonötödik alkalommal adott otthont a régió legnagyobb állásbörzéjének a Miskolci Egyetem. A campusra ezúttal több mint hatvan kiállító érkezett. Az álláslehetőségek mellett szakmai gyakorlati helyeket is kínáltak a börzén, de az állásinterjúk sikeréhez is adtak ötleteket.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!