Szabadidő
Az Északerdő Zrt. a gímszarvasok nászának idején, idén is megrendezi a Pálházi Állami Erdei Vasúton a népszerű Szarvasbőgés-hallgató vonatozását.
Sok szép kerékpározásra buzdító fotó érkezett a miskolci önkormányzat által meghirdetett Bringázz Miskolc! játékra. A június 15. és augusztus 31. között megrendezett nyereményjátékkal a biciklizés fontosságára kívánta felhívni a városvezetés a helyiek és az ide látogatók figyelmét.
Szeptember 20-án, vasárnap a Művészetek Házában rendezik meg a Nagy Táncválasztót. Az ország több pontján tartanak ilyen programot. A részletekről a miskolci esemény szervezője, L. Tóth Evelyn beszélt a minap.hu-nak.
Méltó helyen tartotta meg II. Diósgyőri Íjász Viadalát a Diósgyőri Íjász, Lovas és Hagyományőrző Egyesület. Az íjászok igazán kedvelték ezt a történelmi helyet és az itt folyó versengéseket.
A huszonegyedik Zsongó Lillafüred második napján is bemutatók vártak a nézőkre, akik ezek segítségével könnyedén választhatnak sportágat maguknak, akár egy életre.
A Miskolci Régiségvásárt minden hónap első vasárnapján rendezik meg a Széchenyi utcán. Így volt ez szeptemberben is. Sokakat csalt ki a jó idő és a nosztalgiázás lehetősége a főutcára. Vannak, akik konkrét vásárlási céllal mennek ki, nemcsak nézelődni és levegőzni.
Folytatódik a Miskolci Szimfonikus Zenekar Hang-ár koncertsorozata ezúttal az Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékeivel.
A CineFestet elhalasztották, de minőségi pótlást kapunk CineFest Speciál néven.
Huszonegyedik alkalommal rendezték meg a Zsongó Lillafüredet, ami egy sportágválasztó eseménynek indult, mára már több területet felölelő rendezvénnyé nőtte ki magát. Az idei program újdonsága volt például a hőlégballon-bemutató.
A lengyel irodalmat népszerűsítették a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban szombaton. Szeptember 5-e ugyanis 2012-től a nemzeti olvasás napja Lengyelországban.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!