Ugrás a tartalomra

Madarak és fák napja versenyt rendeznek általános iskolásoknak

MME
Utoljára módosítva
2024. február 07. szerda 11:27
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Madarak és fák napja alkalmából országos versenyt hirdet általános iskolai felső tagozatos tanulók számára. A megmérettetés célja bemutatkozási lehetőség biztosítása azoknak a természet iránt érdeklődő tanulóknak, akik az iskolai órákon, szakkörökön, erdei iskolákban és természetjárás során szerzett tudásukat szeretnék összemérni az ország más részein élő diákokkal.

A Madarak és fák napja egy több mint százéves hagyománnyal rendelkező jeles nap Magyarországon, amelyet minden év május 10-én ünneplünk. Célja, hogy felhívja a társadalom, különösen az ifjúság figyelmét az őket körülvevő élővilágra és a természetvédelem fontosságára. Az első Madarak és fák napját a kor neves ornitológusa, Chernel István szervezte 1902-ben. Bár azóta már több mint száz év telt el, a természetvédelem fontossága azóta sem veszített jelentőségéből - tájékoztatta szerkesztőségünket az MME. 

A versenyre 10-14 éves – általános iskola 5-8. osztályos – tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezhetnek szerte az országból, akik az iskolájukhoz legközelebb eső területi fordulóra jelentkezhetnek. Ennek határideje március 15., péntek. A területi forduló időpontja: április 12. péntek. A területi fordulón első helyezést elérő csapatok jutnak tovább az országos döntőbe, amely május 11-én szombaton lesz, helyszíne a Gödöllői Királyi Kastély. A részletes kiírás, jelentkezési űrlap és a versenyfordulók tematikája az MME honlapján található. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!