Ugrás a tartalomra

Negyvenegy forinttal emelkednek januárban az üzemanyagárak

telex.hu
Utoljára módosítva
2023. november 04. szombat 09:45
Januárban negyvenegy forinttal emelkednek az üzemanyagárak – jelentette be Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában – írja a telex.hu.
Képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

A kormány nyáron nyújtotta be a 2024-es adócsomagot, ebben szerepelt a benzin és a gázolaj jövedéki adójának növelése. A kormány szerint azért nő meg az üzemanyagok és az energia jövedéki adója, mert EU-s kötelezettségszegési eljárást kockáztatnák azzal, ha az EU-s szintnél alacsonyabban határoznák meg ezeket.

Az ATV műsorában Hernádi Zsolt azt mondta, az adóemelés miatt januártól negyvenegy forinttal fog emelkedni az üzemanyagok ára. „Ez egy uniós előírás, mindenképp megtörténik, eljött az ideje” – mondta. Hozzátette, hogy a jövedéki adó még így is a második legalacsonyabb lesz a közép-európai régióban.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatára a kormány október végén úgy döntött, hogy jövőre háromszorosára emelkedhet a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összege a fuvarozók számára – ennek köszönhetően talán kisebb hatással lesz az üzemanyagárak növekedése az összes olyan termék árára, amit szállítani kell.

A Mol elnöke szerint, ha ismét nagyon alacsonyak lennének a hazai üzemanyagárak, akkor megint beindulna az üzemanyag-turizmus.

„A 2021-es évnél körülbelül tizenöt százalékkal magasabb a fogyasztás. A tavalyi évhez képest húsz százalékkal viszont alacsonyabb. Na, ez volt a benzinturizmus, és ez az ársapkának volt az eredménye. Tehát húsz százalékkal kevesebb a fogyasztás, mert ennyi volt, amit igazából nem Magyarországon fogyasztottak el. Ezért kérem a kormányt, ne gondolkozzon még egyszer ársapkában, mert hogy még egyszer logisztikailag meg tudjuk oldani, abban korántsem vagyok biztos” – idéz a portál.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!