Ugrás a tartalomra

Tóth-Szántai József polgármester: nagyon sok elvégzendő feladat van

Kujan István
Utoljára módosítva
2024. október 01. kedd 13:34
Október 1-jén, kedden megtörtént a polgármesteri tisztség átadás-átvétele, Veres Pál leköszönő városvezetőt Tóth-Szántai József váltotta a pozícióban.
Osztie Tibor képgalériája az átadás-átvételről

Mint ismert, a június 9-ei önkormányzati választásokon a Pont Mi Egyesület, valamint a Fidesz-KDNP által támogatott polgármesterjelölt, Tóth-Szántai József a szavazatok több mint 40 százalékát megszerezve, erős felhatalmazással lett a befutó. Az akkor regnáló polgármester, Veres Pál már korábban bejelentette: nem kíván újraindulni a választáson.

Mandátumát azonban természetesen kitöltötte, egészen mostanáig. Azt már ugyanis korábban tudni lehetett, hogy nem a választást követő napokban történik meg a váltás. Az alaptörvény tizenegyedik módosítása értelmében ugyanis 2024-től az európai parlamenti választással egyidőben, tehát ebben az évben június 9-én kell megtartani az önkormányzati választásokat Magyarországon. (A képviselőket és polgármestereket egyébként az alaptörvény értelmében kivételesen 4,5 évre, tehát 2024 őszétől 2029 tavaszáig választottuk meg.)

Partnerségben

Tóth-Szántai József polgármester a keddi átadás-átvételt követően doorstep-sajtótájékoztatót tartott a polgármesteri tárgyalóban. Úgy fogalmazott, négy hónapja volt arra, hogy felkészüljön a feladatra, amiben Veres Pál „partner volt”.

– Nemcsak szakmai, hanem emberi kapcsolatunk is mélyült – tette hozzá, rámutatva arra is, hogy igyekeztek egyfajta példát mutatni abban, hogyan lehet ezt a folyamatot, az átadás-átvételt a lehető legjobban elvégezni.

A polgármester hozzátette: most jön az az időszak, amikor „mindent részletesen át kell néznünk, át kell gondolnunk, és ki kell jelölnünk azokat az új irányokat, amikkel Miskolcot újra fogjuk pozícionálni a következő években”.

– Sok munkára számítunk az elkövetkező időszakban. Nagyon sok elvégzendő feladat van, sok ígéretet tettünk a miskolciaknak, és ezeket teljesítenünk kell – hangsúlyozta Tóth-Szántai József.

Az egyik első és legfontosabb kiemelt ügynek a Miskolctapolca Barlangfürdő rendbetételét jelölte meg a városvezető. Úgy fogalmazott: „nem tűr halasztást” a feladat.

Mint mondta, levélben keresi meg Orbán Viktor miniszterelnököt és a kormánytagokat, valamint egyeztetésre hívja a vállalkozókat, hogy a város jövőjéről, a Miskolcra váró legfontosabb feladatokról beszélgessenek.

Elköszönt

Veres Pál leköszönő polgármester érdeklődésünkre úgy fogalmazott, mindent az új városvezetés rendelkezésére bocsátottak.

– Az átadás-átvétel szinte formalitássá vált, hiszen szeptember 20-ára a kollégáim elkészítettek minden dokumentumot, ami szükséges volt – mondta, köszönetét kifejezve a kollégáinak az előkészítés miatt.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!