Belföld
Fagyos szibériai levegővel érkezett a hó Északkelet-Magyarországra.
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában fogadta a Magyarországon hivatalos látogatáson tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
A NAV csütörtöktől kezdi el kiküldeni az újabb adategyeztetési felhívásokat. Ezúttal azokat a cégeket hívja fel a hibák javítására, amelyek ugyan bejelentették az egyszerűsített foglalkoztatást, bevallásukban azonban elmulasztottak számot adni munkavállalójukról.
A kormány arról döntött, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az MTI-vel.
Korlátlanul enyhíthetővé válhat azon fogyasztók büntetése, akik megnevezik a hatóság előtt a terjesztőt, és ideiglenes bezárással szembesülhet a jövőben az az üzlet, amelynek működésével összefüggésben egy éven belül legalább második alkalommal követnek el kábítószer-bűncselekményt.
Pénteken még a széldzsekire sem biztos, hogy szükség lesz, vasárnap már inkább a téli kabátokra lesz szükség, a fázósabbaknál pedig akár a sál, a kesztyű és a sapka is előkerülhet.
Arnót közelében történt a közúti baleset, a 43 éves férfit utoljára Felsőzsolcánál látták. A rendőrség nagy erőkkel keresi, már a Neptun Búvár Klubot is bevonták.
Úszás, torna és B kategóriás kosárlabda szerepelt a programban. A lányoknál kézilabdában az első helyezést a Miskolci Herman Ottó Gimnázium hozta el, fiú csapatuk bronzérmes lett.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!