Bronzéremért játszhat a DVTK Ongropack
Röplabdázóink számára jól indult az első szett, fej-fej mellett haladtak a csapatok a huszonöt felé, ám a hajrában a TFSE épített ki kisebb előnyt, amit már meg is tartottak. A második játékrészben hamar nagyobb előnyt szereztek a fővárosiak, amit végig őriztek, így már 2:0-ra vezettek a találkozón.
A harmadik szettben aztán Németh Szabolcs újra a fiataloknak adott játéklehetőséget, akik remekül helyt álltak, ám a játszmát és a mérkőzést is az egyetemiek nyerték, így a DVTK Ongropack a bronzéremért léphet majd pályára a rájátszás második körében - írja a dvtk.eu.
DVTK Ongropack - TFSE 0:3 (-19, -15, -19)
Edzői értékelés
Németh Szabolcs: A bajnoki cím várományosához méltó játékot mutatott a TFSE a mai napon, sok sikert nekik a döntőben. Próbáltuk megtalálni a réseket a védekezésükön, de ma extra teljesítményt nyújtottak. Most már előre nézünk, várjuk a BVSC elleni bronzcsatát, szeretnénk éremmel befejezni a bajnokságot. Nem lesz egyszerű, tudjuk mik a korlátaink, a hat-hét stabil kezdőnkön már látszik a fáradtság, ám öröm volt látni, hogy támaszkodhatunk a cserékre is, remek hangulatot és játékot hoztak a mai találkozóba is.
Jókay Zoltán: Örülök, hogy mind a két mérkőzésen koncentrált és összeszedett játékot nyújtottunk. Türelmesek voltunk, ha az első vagy a második támadásunk nem ült, mertünk próbálkozni harmadszorra is. Gratulálok nekik, úgy gondolom, megérdemelten tudunk döntőt játszani.
Röplabda Női NB I. - Elődöntő, 2. mérkőzés
DVTK Ongropack - TFSE 0:3 (-19, -15, -19)
2025. április 13. vasárnap - Miskolc, DVTK Aréna
100 néző - Vezette: Kósa Dániel, Varga András
DVTK Ongropack: Farkas, Egri B. 5, Kundrák 9, Hollósi 6, Kalmár 2, Egri K. 13. Csere: Bari (liberó), Hoó 1, Kovács L. 1, Kovács F. 1.Vezetőedző: Németh Szabolcs
Kispest SE: Boros 4, Tatár 12, Takács 5, Kis 11, Tátrai 13, Zen 9. Csere: Weidemann, Kucsera (liberók), Tarr, Rádosi, Perhács, Turcsányi. Vezetőedző: Jókay Zoltán