Egyház
Kilencvenhat éves korában elhunyt Szathmáry Sándor református lelkész, teológus, kutatóprofesszor, aki 2013-ban – több évtizedes teológiai munkássága elismeréseként – átvehette Miskolc város Herman Ottó Tudományos Díját.
Ökumenikus imaalkalmon találkoztak a miskolci egyházi iskolák növendékei a Lévay József Református Gimnázium tornacsarnokában.
Az Ökumenikus Imahét kiemelt alkalmát kedden a püspökök részvételével tartották meg.
Őszre végezhetnek a páratlan szépségű ikonosztázionnal büszkélkedő ortodox templom felújításával. A tetőt nagyrészt már lecserélték az épületen, a főhajóban azonban még tart a restaurálás. A miskolci önkormányzat segít abban, hogy a templom környezete is megújulhasson.
Máig ördögűző, bajelhárító, gyógyító és tisztító szerepet tulajdonít a katolikus egyház a szenteltvíznek.
Százötven adag paprikás krumplit osztott ki a Kossuth utcai református gyülekezet a Magyar Református Szeretetszolgálat segítségével.
Hagyományaihoz híven az István Nádor Borlovagrend idén is megszenteltette a vicevesszőket Diósgyőrben.
Az első ökumenikus zsinat évfordulójára emlékezik az idei imahét. A közös örökségből a hívők erőt meríthetnek.
Szerte a vármegyéből várják a jelentkezőket január 20-ig, mert a prófétálás nemcsak a kiváltságosok ajándéka.
A tetemvári bérleményéből saját imaházába költözött Újdiósgyőrbe az Üdvhadsereg miskolci gyülekezete.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!