Kultúra
A teátrum ügyvezetőjének személyéről még a mostani felállásban dönthet a közgyűlés.
Unikális: így lehetne leginkább összefoglalni a TTH Színpad Háttérsztorik című improvizációs játékát, ami miskolci legendákat mutatott be a helyi teátrum színészeinek újragondolásában.
A kereszténység öt ősi központjának dicsőítő énekhagyományát eleveníti fel a Pentarchia című koncertsorozat.
A képpár a hejőcsabai vasúti felüljárót ábrázolja, a régi felvételt Barázda József készítette és Borkuti László bocsátotta a Miskolci Napló rendelkezésére.
A soron következő MÜHA Klubban két ízig-vérig rocker, Nagy Dávid és Schrott Péter akusztikus estjét élvezhetjük majd május közepén.
A népszerű íróval, televíziós műsorkészítővel Fedor Vilmos, a Vendégségben Miskolcon program ötletgazdája, aki ezen a napon lett Miskolc város díszpolgára, és Kiss László újságíró beszélgetett.
Május 13-án, hétfőn miskolci sztorikat, 27-én pedig Hegedűs D. Gézát láthatjuk a TTH Színpadon.
Hivatalosan május 11-e szombat volt a város napja, de már pénteken megkezdődtek az ünnepi események, amelyekből vasárnapra is jutott.
A közönségtalálkozóval egybekötött esti mozizás előtt az érdeklődők betekinthettek a Művészetek Háza Uránia és Béke Art mozitermeinek gépházába is.
Rangos elismerést kapott Harangozó Lili Júlia, a Miskolci Nemzeti Színház táncművésze április végén, a tánc világnapján. A Magyar Táncművészek Szövetsége 2024 legjobb női táncművésze kategóriában díjazta a fiatal táncost.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!