A nagy hagyományokra visszatekintő sport- és kulturális programsorozatot idén július 3-6. között rendezik meg.
Mivel a bíróság szerint a tizenkét éves elkövető tisztában volt tettének súlyával, pártfotói felügyelet mellett próbába bocsátást indítványoztak vele szemben.
Helyi ingatlanosok szerint sorban állnak a vevők a lakásokért, aki most el akar adni nyeregben van, napok alatt találnak új gazdára a jobb állapotú ingatlanok a városban.
Drága a tüzelőanyag. Nemcsak a gáz ára emelkedett jelentősen, a tűzifa is egyre többe kerül. Vannak, akik tévesen azt gondolják, kézenfekvő a megoldás: a gumiabroncs, a fáradtolaj, de még a PET palack is jól ég. Van egy pár régi, már nem használt ruhanemű is, nosza, használjuk fel ezeket, így legalább nem kell annyit költeni rá. A gyerek állandóan köhög, asztmás a nagymama, a szomszéd tüdőbeteg. Vajon mi okozhatja ezt?
On
On
A Furmint Februáron a környék legfinomabb borait kóstolhatták meg a jelenlévők a Népkerti Vigadóban.
On
A hajrában a kék mezesek beszorították a Diósgyőrt és egy szerencsés, megpattanó lövéssel megszerezték a három pontot.
On
On
A Bosch kéziszerszámgyára szervezi az egyre nagyobb volumenű csapatversenyt gimnazista korosztály számára.
Újra élet költözik az egykori István gőzmalomba, aminek tetején már megkezdték a kilátó összeszerelését. Terveznek egy múzeumot is az épületbe – ebben olvasóink is segíthetnek.
On
On
Már fél 8-kor kígyózó sor állt a jótékonysági fánksütödénél Szirmán, hogy támogassák a ritka génhibával született kisfiú gyógykezelését.
A január közepén bejelentett fejlesztésekre vonatkozó kormányzati szándék hivatalossá vált.
Cselepák Péter Sándor tragikus hirtelenséggel hunyt el. A törzszászlós, akinek a neve összeforrt Miskolcon a rendőri önvédelemmel, mindössze negyvenéves volt.
A töltött fánknak még azt is megbocsájtjuk, hogy annyi benne a kalória, mint egy kisebb cukrászdában.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!