Százöt évvel ezelőtt, 1918. november 11-én ért véget az I. világháború. Hogy ne feledjük a nehéz időket, a megpróbáltatásokat, valamint a hősöket és az áldozatokat, megemlékezést tartott a Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület szombaton. Világszerte egyre több országban gyújtanak gyertyát egy nagy közös akció keretében ezen a napon, Miskolcon 2021-ben kezdeményezték ezt először az egyesület részéről.

Mint Czél Ferencné elnök elmondta, a hazafias neveléshez szükségesnek ítélték meg a hazájukért életüket adó katonákról való emlékezést.

- A jelen és a jövő nemzedéknek meg kell ismernie a régmúlt történelem eseményeit - hangoztatta. - A mi kötelességünk, hogy fejet hajtsunk minden elesett magyar honvéd sírjánál. De emlékeztetni is szeretnénk mindenkit a borzalmakra, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg. Legyen béke, és soha többé ne legyen háború!

Koszorúzással és gyertyagyújtással fejezték ki tiszteletüket a város vezetői, valamint egyesületek, szervezetek képviselői a hősi halált halt katonák és civilek iránt. Mindenki piros pipacsot tűzött fel a kabátjára.

A vörös pipacs története - idézi fel az elsovilaghaboru.com - még a háború elején, 1915-ben indult, amikor a kanadai tüzérségben orvosként szolgáló John McCrae, egy korábbi tanítványa és barátja emlékére megírta A flamand mezőkön című versét. A versben pipacsok borítják a katonák sírjait, akik abban reménykednek, hogy emlékük továbbra is fennmarad. A vers gyorsan népszerűvé vált a háború sújtotta mindennapokban, hamarosan további nyelvekre is lefordították. 1918-ban egy amerikai aktivista, Moina Michael a vers megismerése után egy vörös pipacs kitűzésével fejezte ki együttérzését az elesett katonákkal, s továbbadta a pipacs történetét. Ennek köszönhetően hamarosan megindult a pipacsos kitűzők gyártása, amelynek értékesítésével a háború károsultjait akarták támogatni. Angliában a Brit Légió kezdte el a vörös pipacsot jelképeként használni, s így vált a Brit Birodalomban az áldozatok iránti tisztelet és emlékezés jelképévé.

Badány Lajos alpolgármester ünnepi beszédében kifejtette, hogy a csatatereken elesett katonák "talán nem is akartak hősökké válni", ők is egy boldog életben hittek, dolgoztak a családjukért, nemzetükért mindaddig, amíg el nem sodorta őket a történelem vihara.

- De hittek abban, hogy áldozatvállalásuk nem lesz hiábavaló. Becsülettel küzdöttek családjukért, nemzetükért, bajtársaikért, mindazért, amiért érdemes élni és meghalni. Önzetlen áldozatvállalásuk által hősökké lettek Isten és az utókor előtt - mondta.

Az alpolgármester azt kérte, hogy igyekezzünk felülemelkedni a valós és vélt sérelmeken, és "kezdjük el végre a közös gondolkodást, a közös munkát, hogy mindenki boldogulhasson saját szülőföldjén", mondta.