Gúnyolták, meg akarta ölni osztálytársait
A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott borsodi településen lévő általános iskola tanulója volt, osztálytársai rendszeresen csúfolták, gúnyneveken szólították, megalázták, ami lelkileg rendkívül megviselte - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
Mint írják: 2024. május második felében otthonából 11 cm pengehosszúságú konyhakést vitt magával az iskolába, hogy osztálytársai viselkedését megtorolva, kioltsa az életüket. Dél körüli időpontban, a tanórán elővette a kést, pengéjét a nyelvén húzogatta, a tanár vette el tőle, ujjait a markolatról egyesével kihajtogatva, majd átadta az igazgatónak.
Másnap a vádlott interneten keresztül közölte osztályfőnöknőjével, hogy az iskolába bevitt késsel az volt a szándéka, hogy osztálytársait megölje.
Felidézik: a rákövetkező napon szintén interneten olyan bejegyzést tett közé, hogy lakókörnyezetében mindenki fizetni fog, amiért ő szenvedett. A pedagógusnőnek megírta, hogy holnap bemegy az iskolába és valamennyi osztálytársát megöli. A tanárnő értesítette az igazgatót, feljelentést tettek a rendőrségen.
Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - zárul a közlemény.