Életeket menthetnek – lélegeztető maszkokkal segítik a városvezetők a mentők munkáját
Dobozokban érkeznek az életmentő eszközök. Bár a miskolci mentőegységek rendelkeznek lélegeztető ballonokkal, de vezetőjük elmondása szerint a speciális lélegeztető maszkok, amiket most kaptak, jóval korszerűbbek. Életeket menthetnek vele.
– A speciális maszkok, amiket most kaptunk, jóval többet tudnak, mint a korábban használt eszközeink – mutatott rá Barta Tamás vezető mentőtiszt, állomásvezető. – Amellett, hogy oxigént adhatunk a betegnek, emellett egy folyamatos, ún. pozitív légúti nyomást is el tudunk érni velük. Ez az oxigenizáció szempontjából kulcsfontosságú a súlyos légzési elégtelenségben szenvedő, nehezen lélegző betegeknél. Heveny szívelégtelenség esetén, de akár súlyos tüdőbetegség esetén alkalmazhatjuk majd ezeket életmentés céljából.
Most harminckilenc maszkot kaptak, így minden miskolci mentőegység számára rendelkezésre állnak majd, minden méretben. Mint megtudtuk, a miskolci mentőállomáson összesen tizenhárom mentőegység van, ezek között találunk gyermekmentő orvosi kocsit, rohamkocsit, két esetkocsit, valamint több mentőautót.
Az eszközöket a város vezetői vásárolták meg a miskolci mentőállomás számára. Az átadáson Tóth-Szántai József polgármester elmondta, kaptak egy jelzést arról, hogy az esetkocsikban már nagyon régiek ezek az eszközök, megérettek a cserére.
– Úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk segíteni a mentőszolgálatnak, és általuk a rászoruló betegeknek. Persze azt szeretném, hogy ezek az eszközök a lehető legkevesebbet legyenek használatban, mert az azt jelentené, hogy a lehető legkevesebb betegnek van rá szüksége – fogalmazott.
A város vezetői egy korábbi közgyűlésen jelentették be, hogy tiszteletdíjuk egy jelentős részét jótékonysági célra ajánlják fel. Ezúttal a miskolci mentőállomásra esett tehát a választás. Hollósy András alpolgármester hangsúlyozta, a most átadott eszközök fontosak az újraélesztésnél.
– A speciális maszkok jelentősen megkönnyíthetik a beteg állapotának stabilizálását, adott esetben akár életet is menthetnek. Ehhez szerettünk volna hozzájárulni, mintegy 1,5 millió forint értékben – mondta, hozzátéve: a következő hónapokban egészségügyi és szociális intézmények számára fognak majd hasonló felajánlásokat tenni, megvizsgálva, kinek mire van szüksége.
– A továbbiakban is szeretnénk élni a tiszteletdíjunk egy részének felajánlásával, szolgálva ezzel a városlakókat – tette hozzá.
Mint megtudtuk, más alkalmakkor is érkeznek felajánlások, vannak olyan adományozók, akik rendszeresen megkeresik a mentőállomást, és mentéstechnikai, oktatástechnikai eszközöket adományoznak számukra.