„A befektetett munka mindig megtérül” – kiváló tanulókat ismertek el a városházán
A miskolci középfokú oktatásban tanuló, egész tanévben kiváló teljesítményt nyújtó diákokat ismerte el ünnepélyes keretek között a miskolci önkormányzat december 5-én, csütörtök délelőtt a miskolci városháza dísztermében. Szavalattal és énekkel Mikita Dorka színésznő közreműködött. Azokat a tanulókat köszöntötték, akik eredményes, sikeres munkájukkal kivívták tanáraik szakmai elismerését is.
Miskolcon számítanak rájuk
„Nagy örömömre szolgál, hogy sok fiatal érkezett a miskolci városházára. Ilyenkor azt látom, hogy van egy új generáció, akik sikeresek, leginkább a tanulásban, ami az ő életükben most a legfontosabb. Bízom abban, hogy ennek a generációnak sok fontos és jeles tagja itt képzeli el a jövőjét ebben a városban. Első körben a felsőoktatásban a Miskolci Egyetemet fogják választani és utána itt helyezkednek majd el” – mondta köszöntőjében Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Hozzátette, hogy az a teljesítmény, amit elértek a diákok az elmúlt időszakban, tiszteletre méltó. Ugyanis emögött rengeteg munka, energiabefektetés és lemondás van. Mindezt azért, hogy megfeleljenek az elvárásoknak és a legjobbat hozzák ki magukból.
„Higgyétek el, hogy a befektetett munka az életben mindig megtérül! A városvezetés pedig hálás a munkátokért. A legfontosabb feladata a városvezetésnek, hogy itt tartsa a fiataljait bármi áron! Számítunk rátok és ti is számíthattok ránk” – emelte ki a polgármester.
Ezt követően az elismerő okleveleket átnyújtotta Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere és Dr. Ádám Zoltán, a Miskolci Egyetem beiskolázási és oktatásszervezési igazgatója. A kitüntetett diákok közül az egyik elmondta gondolatait stábunknak is.
Odaadó, kitartó küzdelem
– Úgy gondolom, hogy folyamatos tanulással, kitartással érdemeltem ki ezt a díjat. A diákönkormányzatban is részt vettem. Emellett tavaly az iskolámból egy hónapot eltölthettem Olaszországban tanulmányi ösztöndíjjal, egyedüliként Borsod-Abaúj-Zemplénből, amivel kiköveztem az utat a többi vármegyénkbeli diák előtt. Meglepett az elismerés, de úgy érzem, hogy amiért tanultam, küzdöttem, annak most arathatom le a gyümölcseit. Tehát van, amiért érdemes tanulni és megbecsülik, ha jó tanuló egy diák – nyilatkozta stábunknak Rusznyák Raul, a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium 12. évfolyamos, emelt matematika tagozatos tanulója.
– Nagyon büszke vagyok a fiamra, szülőként ez egy megtiszteltetés, hogy négy évi kitartó munkájáért ilyen elismerésben részesült. Ugyanakkor kicsit számítottam is, rá, mert az eredményei tükrözik a befektetett energiát. Mindig arra neveltük, hogy szorgalmas és alázatos legyen – osztotta meg Rusznyák Krisztián, Rusznyák Raul édesapja.
Az iskolák büszkesége is
– Nagy büszkeséggel tölt el, hogy intézményünk 12. osztályos szakács szaktechnikus tanulója, Asztalos Dániel ebben a kimagasló kitüntetésben részesülhetett. Dani édesanyjával beszélgetve a díjátadón megerősített abban, hogy a diák már kisgyermekkora óta elkötelezett a turizmus és vendéglátás iránt. Ezt mi is tapasztaltuk, hiszen több szakmai iskola által meghirdetett és külső versenyeken is megmérette magát. Mindig kiemelkedő eredményeket ért el és felsőfokú intézményben is ezen a területen kíván továbbtanulni – fejtette ki stábunknak Szabóné Trum Tünde, a Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola igazgatója.
Felhívta rá a figyelmet, hogy a technikus képzésben a tehetségeket már 9-10. osztályban fel kell, hogy fedezze az oktató és tehetségük kibontakoztatása nagy felelősség. Erre különös hangsúlyt fektetnek a Miskolci Szakképzési Centrum iskoláiban, így a Szentpáliban is.
Jelen volt még:
Fűtő Bence János, a Miskolc Városi Diákönkormányzat (MiDÖK) polgármestere, László István, a Miskolci Tankerületi Központ tankerületi igazgatója, Molnár Péter a miskolci önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága; Szaniszló László az Oktatási Hivatal Miskolci Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője
Elismerésben részesült:
Ámit Lorena Panna, Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum; Asztalos Dániel, Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola; Bányácski Gergely, Miskolci Petőfi Sándor Kollégium; Búz Dalma, Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium; Csendes Bernadett Anna, MIOK József Nádor Általános Iskola, Középiskola, Szakiskola, Technikum és Szakképző Iskola; Csibrik Marcell, Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola; Csík Szonja, Miskolci Rendvédelmi Technikum; Éliás Dalma, Északi Agrárszakképzési Centrum (ÉASzC) Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola; Farkas Laura, Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium; Gyulay Édua Gyopárka, Alternatíva Életfa Iskola; Kádár Balázs, Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Technikum; Kapusztik Máté Márk, Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Villamosipari Technikum; Koleszár Marcell, Balázs Győző Református Gimnázium; Lázi Géza, Miskolci Kolping Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Szakgimnázium; Lengyel Enikő, Avasi Gimnázium; Máté Kristóf, Karacs Teréz Kollégium; Molnár István Ádám, Földes Ferenc Gimnázium; Nagy Nelli, Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum; Olajos Orsolya, Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium; Perczel Laura, Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium Teleki Tehetséggondozó Kollégium Tagintézménye; Rontó Zsaklin Debóra, Dr. Ámbédkar Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Martin Luther King Középiskolai Kollégium; Rusznyák Raul, Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium; Schmidt Ábel, Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Gépipari Technikum; Simkó András, Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium; Szabó Donát, Miskolci Herman Ottó Gimnázium; Szabó Marcell, Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum; Szamosi Luca, Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Technikum; Szikora Ferenc, Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium; Szilágyi Petra, Diósgyőri Gimnázium; Vakter Péter, Martin János Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola; Vélin Márk, Minorita Rend Kelemen Didák Kollégium; Vona László Viktor, Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon