Ugrás a tartalomra

Cigányzenétől lesznek hangosak az ország éttermei 

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. június 12. szerda 11:37
A szakmai zsűri döntése alapján az egymilliárd forintos keretösszegből közel 100 együttes mintegy 456 muzsikusának négy havi foglalkoztatását segítik országszerte.

97 prímás, 45 hegedűs, 60 brácsás, 8 csellós, 73 nagybőgős, 19 klarinétos és 58 cimbalmos zenél majd országszerte az éttermekben - jelentős túljelentkezéssel zárult a Muzsikáló Magyarország 2024 program pályázati időszaka. A program június 15-én egy nagyszabású nyitórendezvénnyel indul Budapesten. 

A Muzsikáló Magyarország 2024 programnak köszönhetően 97, 4-6 fős, vonósokból, klarinétosból és cimbalmosból álló cigányzenekar játszhat majd négy hónapon keresztül a programmal együttműködő vendéglátó üzletekben - tájékoztat a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

„A több évszázados múltra visszatekintő éttermi cigányzene különleges, semmi mással össze nem mérhető élményt nyújt a magyarországi turisták számára. Az élő zene varázsát a vendégek szívesen osztják meg ismerőseikkel személyesen, vagy online, így a cigányzenekarok sikeresen növelhetik a vendégek számát, ezáltal pedig a vendéglátóhelyek bevételét is. A Dankó Pista Emléknapon – a program nyitányaként - ezek a zenekarok a főváros számos pontján, közel 80 étterem, kávézó és cukrászda teraszán elevenítik fel azt a kort, amikor a vendéglátást még muzsikaszó kísérte hazánkban” – emelte ki Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a program kapcsán.  

Az április végén közzétett felhívásra az ország számos pontjáról jelentkeztek a zenekarvezetők. A szakmai zsűri döntése nyomán

mintegy 97 prímás, 45 hegedűs, 60 brácsás, 8 csellós, 73 nagybőgős, 19 klarinétos és 58 cimbalmos vehet részt az országos programban.

„Örömteli a túljelentkezés, de sajnos a keretösszeg kimerüléséig nyílt csak lehetőségünk a zenekarok kiválasztására. A jelentkezők elbírálásánál figyelembe vettük a zenészek közötti összhangot, a szólisták virtuozitását és az együttesek zenei tisztaságát, repertoárját is. Emellett például az is döntő szempont volt, hogy a hangszerek összetétele megegyezzen a hagyományosan, a cigányzenekarokra jellemző hangszerek típusával és számával.” – emelte ki Lakatos Miklós prímás, a szakmai zsűri tagja. 

A következő hónapokban a zenekarok közül 58 muzsikál majd a fővárosban és 39 vidéken a program keretében. Pest vármegyében 13, Hevesben 5, Borsod-Abaúj-Zemplénben 4, míg Csongrád-Csanádban 3 együttes nyert továbbá támogatást. Nógrád, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Zala és Komárom-Esztergom vármegyék 2-2, míg Vas, Veszprém, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék 1-1 zenekara zenél majd a programban. A beadott pályázati lapok alapján

a legidősebb zenész a 80-as éveiben jár, míg a legfiatalabb muzsikus a „Z” generáció tagja - alig 20 éves.

A zenekarokhoz hasonlóan a Muzsikáló Magyarországhoz csatlakozott vendéglátóhelyek többsége is fővárosi, illetve Pest vármegyei, de számos étteremből, bisztróból, kávéházból szűrődik majd ki cigányzene a támogatásnak köszönhetően Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is - írják.

Fotó: bekesmmk.hu

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!