Folytatódnak az útfejlesztések
Tovább folytatódnak Miskolcon az útfejlesztések. Csütörtökre a Thököly utcai híd egy sávját is lezárták, mert év végére négysávosra bővítik majd a hidat, és a Kiss Ernő utca egy szakaszát is kiszélesítik. Ennek a beruházásnak az a célja, hogy tehermentesítse a belvárost és még gördülékenyebb legyen a kelet-nyugati irányú járműforgalom.
Fejlesztések a Zsarnain
Folytatódnak a fejlesztések a miskolci Zsarnai piacon. Árus -és vásárlóbarát megoldásokkal igyekeznek komfortosabb légkört teremteni a piactéren. Részben már elkészültek a kőasztalok lefedésével is, amihez 160 trapézlemez táblát szereltek fel.
Miskolciak a Kékszalagon
A Balatonon ma elrajtol Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye, a Kékszalag, amelyet idén 55. alkalommal rendeznek meg. Szerkesztőségünk úgy tudja legalább 2 hajó szállt versenybe miskolci legénységgel. Illetve Bödör Gergő nemzetközi szinten is jól teljesítő nyéki vitorlázó tagja a Kaali Team nevű győzelemre esélyes katamarán legénységének.