Ugrás a tartalomra

Egyedülálló robotika világversenyt rendeztek az egyetemen

Detzky Anna / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2025. február 08. szombat 19:30
A Bosch kéziszerszámgyára szervezi az egyre nagyobb volumenű csapatversenyt gimnazista korosztály számára.
Mocsári László képgalériája

A FIRST LEGO League robotépítő és programozó világverseny regionális döntőjét tartották meg, február 8-án, szombaton, a Miskolci Egyetemen. A csapatok különféle feladatokat végző robotot építettek és programoztak, valamint egy őket érintő kihívásra mutatták be innovatív megoldásukat. A megmérettetésen a világ több mint száz országban ötszázezer fiatal vett részt. Ugyanazokat a feladatokat kapták a versenyzők, idén a víz alatti világ volt a téma.

Az észak-magyarországi döntőt harmadszorra rendezte a Bosch kéziszerszámgyára. Idén már három kategóriában összesen 17 iskolából, 198 versenyző vett részt a versenyen, 28 csapatban. Már nemcsak a 9–16 évesek, hanem 6–10 évesek is nevezhettek. Ezen felül Magyarországon először, kísérleti jelleggel megrendezték a FIRST Tech Challenge-t (FTC), ahol a diákok mentoraikkal együtt versenyeztek.

Augusztustól készültek

- A csapatunk érdeklődő diákokból áll, többségükben a Földes Ferenc Gimnáziumba járnak, de idén a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumból is van egy tagunk. Tavaly vettünk először részt ebben a versenyben, tehát ez a második szezonunk. Mindkét alkalommal nagy izgalommal készültünk. Építettünk egy Newton nevű robotot, ami az idei versenypálya feladatainak megoldására alkalmas. Ezekről már augusztusban értesítettek bennünket - mondta Lengyelné Szilágyi Szilvia, a Miskolci Egyetem FTC csapatának a coach-a. 

Ismertette, hogy a verseny négy pillérre épül. A robotjáték mellett a robotdizájn, az innovációs projekt és az alapértékek kategóriáit díjazzák. A robotdizájn során bemutatták, hogy milyen feltéteket készítettek a teljesen új robotkonstrukciójukhoz. Továbbá azt, hogy milyen gondolati úton jutottak el oda a robot építése során, hogy az meg tudja oldani a kitűzött feladatokat. Innovációs projektjük pedig a Gém kiadvány lett, ami a környezeti tudatosság növelését célozza minden korosztály számára. 

Összekovácsolja a csapatot

- Nekem ez a harmadik szezonom ezen a versenyen. Tavaly már a Miskolci Egyetemmel készültünk az iskolám csapatával, illetve évekkel ezelőtt egy másik csapatnak a tagjaként versenyezhettem. A felkészülés nagyon élvezetes folyamat. Viszonylag nagyobb, sok fős csoport tud itt együtt dolgozni, mind a LEGO-val, mind az innovációs projektben. Jó közösséggé kovácsolódtunk össze, ami számomra óriási élmény – fejtette ki Böcsei Bence, a Földes Ferenc Gimnázium 9. b osztályos tanulója. 

- Megpróbáltunk a lehető legtöbbek kihozni a robotunkból. Szerintünk elég stabil konstrukció, úgyhogy reménykedünk a legjobbakban – fűzte hozzá. 

Tehetséggondozás és innováció

- Ez a verseny számunkra azért fontos, mert itt egyszerre tudunk a tehetséggondozással és az innovációval is foglalkozni. A tehetséggondozás által már nagyon korán meg tudjuk szólítani a gyerekeket és műszaki, mérnöki tanulmányok felé orientálhatjuk őket. Szeretnénk ehhez kedvet csinálni és szórakoztatni is ezen a területen – számolt be Révay Péter, mint a rendezvényt támogató Robert Bosch Power Tool Kft. gazdasági igazgatója. 

- Így nagyon könnyen megtanulják, hogy csapatban hogyan lehet új dolgokat kitalálni és hatékony megoldásokat kifejleszteni a felmerülő problémákra. Ez erősíti a csapatkohéziót és a belső kommunikációt a mérnöki tudás mellett – hangsúlyozta. 

Megosztotta, hogy a verseny egyre népszerűbb, így harmadik alkalommal már a Miskolci Egyetemet választották, mert kinőtték a korábbi helyszínt. Idén már 28 csapat nevezett be közel kétszáz versenyzővel. A legkisebb robotoktól a legbonyolultabbakig, mindenféle előfordult. 

Fejlődik a hazai robotika

- Magyarországon egyedülálló robotika versenyről van szó, ami a 16-18 éves korosztálynak szól. Idén először rendezzük ezt meg, ami a korábbi évekhez képest a FIRST LEGO League-ből kiindulva FTC-vel bővült. Általában a fiatalabb korosztály az előbbivel kezdi, majd az utóbbival folytatja – részletezte Bencsik Ambrus, az FTC robotika verseny vezetőbírója. - A megmérettetés egyre népszerűbb hazánkban, jövőre még több csapattal szeretnénk elindítani. Az idősebb korosztálynak rendezett versenysorozat pedig nemzetközileg is elismert. 

 
 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!