Gobelin és makett kiállítás az Ady Endre Művelődési Ház Galériáján
A kiállítás beharangozója szerint, egy házaspár közös kiállítását élvezhetjük március elejétől közel egy hónapon keresztül az Ady Endre Művelődési Házban. Kiss Béla és felesége Marika „Kéz a kézben tűvel és gyufával, a cérna összeköt” címmel álmodták meg ezt a kiállításukat, de a történet jóval korábbra nyúlik vissza.
Kiss Béláné Marika számára 2016-ban kezdődött a szerelem a gobelin technikával, amihez természetesen az interneten fellelhető anyagokat is segítségül hívta. Először szimplán gobelint készített, majd a férje unszolására elkezdte érdekelni a tűgobelin is.
De nem csak a tűnek és cérnának, hanem a gyufából készült maketteknek is van története, hiszen férje Kiss Béla gyufaszálból készít szinte hihetetlen méretarányos maketteket. Béla 2017 óta foglalkozik makett készítéssel, először unokája kérésére nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint az Eiffel-torony lemodellezésébe. Láthatóan sikerült is, ezt pedig olyan alkotások követték, mint a londoni Big-Ben, majd a soproni Tűztorony, a Szegedi Dóm és Szegedi Víztorony makettjei.
A kezdeti tűz nem lankadt, így innen már nem volt megállás, úgyhogy a Földes Ferenc Gimnázium sem maradhatott ki a sorból, sőt debreceni kirándulásuk után a Nagyerdei Víztornyot is elkészítette. Azóta sorra olyan alkotások készültek, amelyek mintái Miskolc büszkeségei, példának okáért a Deszkatemplom, a Zsófia-kilátó és az ikonikus Villanyrendőr.
A közelmúltban sem egyszerű dologba kezdett az alkotó, hiszen a miskolci Minorita templomon dolgozik gőzerővel. Műveinél a minél pontosabb kidolgozás és hitelesség érdekében fotókat, internetes adatokat és a helyszínen gyűjtött információkat használja fel.