Beszélő jelzőlámpákat helyeznek üzembe Miskolcon
A projekt részleteit csütörtökön sajtótájékoztató keretében ismertették, ahol kiderült, a berendezések beszerzésére irányuló kezdeményezéssel az Első Miskolci Lions Club és a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete kereste meg a polgármesteri hivatalt, amely azonnal fel is karolta a kezdeményezést. Ezzel megnyílt a lehetőség a fejlesztés megvalósulása előtt, amihez közben számos miskolci támogató is csatlakozott, amit emlékplakettel ismert el az önkormányzat és a klub.
Hollósy András Miskolc alpolgármestere emlékeztette a megjelenteket arra, hogy 2023 tavaszán is volt egy baleset Diósgyőrben, amikor egy gyengénlátó vakvezetőkutyás fiatalt ütött el egy autó a zebrán. Négy napig volt kómában, de sikerült az életét megmenteni. Az ő esete is rávilágított arra, hogy valamit tenni kell azért, hogy a vakok és gyengénlátók közlekedését biztonságosabbá tegyék. Elindult egy párbeszéd a városban, az önkormányzat és más szervezetek – mint a Vakok-és Gyengénlátók B.-A.-Z. Vármegyei Egyesülete és az Első Miskolci Lions Klub - között, arról, hogyan tudnának ezen a helyzeten javítani. Ekkor vetődött fel a beszélő átkelők ötlete, és az ehhez szükséges speciális eszközök beszerzése.
- Ezek az eszközök valós segítséget jelentenek az úttesten való átkelésben, annak a mintegy kétszázötven gyengénlátó és vak embertásunknak, akik regisztráltan a városunkban élnek. Az önkormányzat nyitott volt azonnal ebben a kérdésben, Matiscsák Éva alpolgármester asszony és jómagam is az ügy mellé álltunk, mindketten finanszírozzuk is egy-egy ilyen készülék beszerzését, az első körben tervezett huszonötből – osztotta meg Hollósy András alpolgármester.
Kiemelte, a miskolci önkormányzat elsőként csatlakozott ehhez partnerként, és őket sokan mások is követték, akiknek köszönetet mondott. Ennek a projektnek a megvalósításával Miskolc is beállt azon városok sorába, ahol már működnek hasonló megoldások. Most huszonöt berendezést helyeznek majd üzembe, többek között a vármegyei kórház előtti átkelőnél, a Petőfi térnél, avagy ott is, ahol a 2023-as beleset történt, a Bulgárföldnél.
- Sokszor mondjuk, hogy minden rosszban van valami jó, ez most is így van, hiszen a 2023 tavaszán történt baleset elindított egy közös gondolkodást és összefogást. Ennek következtében vagyunk most itt is, hogy bejelentsük ezt a fontos fejlesztést – tette hozzá.
Az egyik ötletgazda és támogató szervezet képviselője Stipta Viktor, az Első Miskolci Lions Klub elnöke azt emelte ki, hogy 1991-ben indult a klub Miskolcon, azóta rengeteg jótékonysági kezdeményezésük volt. Ez a projekt az eddigi legnagyobbak között van, mind anyagi értelemben, mind időintervallumában. Rámutatott, nem ez az első együttműködésük a Városházával és nagyon reméli, hogy nem is az utolsó.
Hunyadi János, a Lions Klubok Országos Szövetségének elnöke kiemelte, a Lions a világ legnagyobb jószolgálati szervezete, 1,4 millió taggal, akik a világ szinte minden országában, mintegy 49 ezer klubban tevékenykednek. Ebből Magyarországon 850 tag, 39 klubban működik. A szervezet évente vált elnököt, az ő ciklusa már nyolc hónapja tart. Amikor elnökké választották, azt a jelmondatot választotta, hogy „Keressük, ami összeköt”. Ez egy találó és mindig aktuális szándék.
- Bárhová megyek az országban, mindenhol azt látom, hogy keresni kell azt, ami összeköt minket másokkal. Köszönöm az Első Miskolci Lions Klubnak, hogy itt Miskolcon is megtalálják mindig, ami összeköt, amivel a helyi közösségnek a legjobban tudnak segíteni. Tetszik nekem az egyik régebbi elnökünk jelmondata is, amely szerint „Ahol szükség van, ott mindig van egy Lion (oroszlán) is”. Így van ez Miskolcon is, ahol a helyi lions-ok meglátják a szükséget, és igyekszenek azt enyhíteni. Mi a szövetség részéről anyagilag is támogatjuk ezt a helyi kezdeményezésüket – mondta az országos szövetség elnöke, majd beszédét követően átadott egy „kormányzói zászlót” – amelyen a felirat „Hunyadi János kormányzó” -, valamint egy kitüntetést és egy karkötőt Hollósy András alpolgármesternek, illetve Barnóczki Gábornak, a Vakok-és Gyengénlátók B.-A.-Z. Vármegyei Egyesület elnökének.
Barnóczki Gábor hangsúlyozta, egyesületük folyamatosan együttműködik a városvezetéssel. Már 1953-óta létezik a vármegyében vakok és gyengénlátók érdekképviseletét ellátó szervezet, amelyből 2004-ben jött létre a jelenlegi egyesület.
- Azért jelent ez a fejlesztés számunkra nagy segítséget, mert ez is egy akadálymentesítés a városban a vakok és gyengénlátók részére. Az akadálymentesítésnek és az egyenlő esélyek biztosításának már magától értetődőnek kellene lennie, de ez még nincs így, szinte sehol a világon. A világ nem így működik, kisebb lépésekkel haladunk mindig előre. Ez a beszélő átkelő egy nagyon nagy lépés lesz, hiszen a mi mindennapjainkban az egyik legfontosabb kérdés az önállóság. Ezen belül is az önálló közlekedés – mutatott rá az egyesület elnöke.
A sajtótájékoztató végén Száva Zoltán, a Swarco Traffic hungaria Kft. képviselője mutatta be magát az eszközt, működés közben. Elmondta, hogy az átkelőhelyekhez felszerelt berendezést maga az érintett tudja majd működtetni egy távkapcsolóval, amikor a zebrához ér. A távkapcsoló jelére a szerkezet átveszi a vezérlést a lámpák felett, és amint lehet biztosítja a zöld jelzést, miközben jól hallható módon szavakkal instruálja az átkelőket. Fontos tehát, hogy nem működik állandóan, csak amikor a távkapcsolóval jelzést kap arról, hogy vak vagy gyengénlátó érkezett a gyalogátkelőhöz.
Megtudtuk, hogy egy ilyen berendezés mintegy kétszázötvenezer forintba kerül, a telepítésre a beszerzés után kerül majd sor, minél gyorsabban. A működtetéshez szükséges távkapcsolókat a forgalmazó cég a Vakok-és Gyengénlátók B.-A.-Z. Vármegyei Egyesületének szállítja le, náluk lehet majd igényelni. Ez a készülék a többi városban lévő hangosbeszélőket is működtetni tudja, típustól függetlenül.
A találkozó végén az önkormányzat nevében Hollósy András alpolgármester és Stipta Viktor, az Első Miskolci Lions Klub elnöke emlékplaketteket adott át a kezdeményezés támogatóinak.
Az emlékplaketteket a helyszínen vette át:
Rock Oil Kft. - Mohácsi Gábor ügyvezető
Jánosik és társai Kft. - Szabó Gábor igazgató
Mr. Minden Kft. - Molnár Ádám ügyvezető
BOKIK - Dr. Barkóczi István alelnök
Miskolci Egyetem - Dr. Ádám Zoltán igazgató
Miskolci Önkormányzat - Hollósy András és Matiscsák Éva alpolgármesterek.
Akik nem tudtak részt venni az eseményen:
DVTK, Indotek Group IGpark Logisztikai és Ingatlanfejlesztő kft., valamint az MBM Autó Kft. amelyekhez természetesen eljuttatják az emlékplaketteket.