Ugrás a tartalomra

Szagos és ízes élményprogrammal készültek az egyetemen

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2024. június 07. péntek 16:26
Tehetség- és élménynapot szervezett pénteken a Tanítsunk Magyarországért program a Miskolci Egyetemen a hallgatói által mentorált, Miskolc környéki kistelepüléseken élő csaknem 300 kisdiáknak.
Fotók: Juhász Ákos

A nap során egyrészt a mentorok által kiválasztott tanulók mutatták be műsorszámaikat a Ki mit tud?-on. Ennek fejében a campus az egyetem oktatási programjához kapcsolódó izgalmas élményprogramokkal készült. Lehetett például robbantani a vegyészekkel, rajzolni a Konfucius Intézetben vagy akár zsonglőrködni. A közönséget gólyalábasok és zenekar szórakoztatta. 

A Tanítsunk Magyarországért program legfőbb célja, hogy javítsa a gyerekek tanulási motivációját, és hogy a tanulás meghatározó értékké váljon a számukra. – Ennek érdekében a mentorok inkább barátként állnak mentoráltjaikhoz. Beszélgetnek, játszanak velük, programokat szerveznek nekik, s ha szükséges, akkor segítenek a tanulásban is. Élményekkel próbálják őket gazdagítani.
Abban bízunk, hogy ami a mentoroknak fontos, az előbb utóbb a gyerekeknek is az lesz – fejtette ki portálunknak Ádám Anetta, a program szakmai felelőse a Miskolci Egyetemen. 

Urmai Márton 3 éve mentor. Munkájáért ösztöndíjat kap. Mentoráltjait angolra tanítja, másik fő profilja a pályaorientáció. Szerinte sokukat a programban való részvételért járó ösztöndíj motiválja, de úgy gondolja, végül mindenki beleszeret egy kicsit a mentori szerepbe. – Én emlékekkel szeretném gazdagítani a gyerekeket, úgyhogy mindenfelé viszem őket.

Nagy Bence 8. osztályos tanuló Hejőkeresztúrról érkezett tehetségnapra immár harmadik éve. A legnagyobb élményt neki a szabadulószoba jelentette. Úgy látja, hogy azóta sokkal összetartóbb közösség lett az osztályukból. Varga Antónia 7. osztályosként másodjára vesz részt az élménynapon. Mint mondta, ennek hatására tudta eldönteni, hogy milyen pályát válasszon és később az egyetem melyik szakára jelentkezzen. 

Ebben a félévben a 130 mentor 15 iskolában összesen 650 diákot ér el.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!