Ugrás a tartalomra

Telt ház előtt dedikált Bánhidi Lilla és Reiman Zoltán

Tajthy Ákos 
Utoljára módosítva
2023. december 18. hétfő 17:19
Karácsonyt megelőzően a Géniusz idén is számos szerzőt és művészt hívott meg üzletébe, ennek a sorozatnak a részeként volt vendég advent harmadik vasárnapján a két miskolci író is.

Fotó: Géniusz könyváruház Facebook

Teltház előtt mutatták be Bánhidi Lilla „Sorsod Borsod” kötetét és Reiman Zoltán „Ha a fák mesélni tudnának - Időutazás a Népkertben” című könyvét a Géniusz Könyváruházban advent harmadik vasárnapján, december 17-én. Az eseményen Kondás Vilmos tulajdonos az eseményen méltatta a szerzőket, mint mondta mindketten rászolgáltak az olvasóközönség szeretetére.

Emlékeztetett, karácsonyi készülődés jegyében, a Géniusz Könyváruház, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is számos szerzőt és művészt invitált meg miskolci üzletébe, hogy az olvasók személyesen is találkozhassanak kedvenceikkel és még jobban megismerhessék a feltörekvő, régióbeli írókat.

Az elmúlt hetekben többek között Bárdos István és Bózsó Gyula is bemutatták új könyveiket.

A beszédet követően Bánhidi Lilla és Reiman Zoltán szép számú rajongónak dedikálta a megjelent könyveket: az érdeklődők számát jól mutatja, hogy a délután egykor kezdődött esemény kétórásra nyúlt. Mindkét szerző könyvét bemutatták már egyébként korábban Miskolcon. Bánhidi Lilláéról itt, Reiman Zoltánéról pedig itt írtunk.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!