Ugrás a tartalomra

Több százezren zarándokoltak el az idei csíksomlyói búcsúba

MTI
Utoljára módosítva
2024. május 20. hétfő 10:39
A pünkösdszombati esős reggel ellenére az idei búcsús nagymisére is több százezren érkeztek a Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár elé a világ minden tájáról.

Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra, megerősödésre - intette a zarándokokat Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka az MTI híradása szerint. 

A püspök hangsúlyozta: az életünket formáló, megújító üzenet nem kívülről jön. "A szívünkben születik meg, és így lesz belőle elhatározás, majd megvalósítás. De szükség van hozzá az élő kapcsolatra Istennel és egymással. Az élő és éltető imádság elengedhetetlen alapja, megtartó ereje és forrása a ránk váró megújulásnak" - fogalmazott. 

Szentbeszédében külön részt szentelt a fiataloknak, óvva őket a digitális világ rájuk leselkedő veszélyeitől és rámutatva: a hitbéli örömre nekik, "a jövőt folytató, jövőt építő fiataloknak" is szüksége van - mondta. 

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!