Egészség
Április 1-jén Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is elindul az egységes alapellátási ügyeleti rendszer - jelentette be Győrfi Pál, a munkát koordináló Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtökön a Petőfi utcai mentőállomáson.
Az ukrán háborús övezetben élőknek gyűjtenek a miskolci PONTközPONTban. Magyar és ukrán fiatalok csütörtök délután három és hat óra között a Weidlich-udvarba várják a bébiételeket, pelenkákat, kötszereket és sebfertőtlenítőket.
Nyolc darab diffúzort és a készülékekhez szükséges olajat adományozott az István Nádor Borlovagrend a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központnak. A speciális inhalátorok a gyermekek gyógyulását segítik.
Több beteget tudnak ellátni, lerövidülnek a várólisták és kisebb a beavatkozások kockázata az egynapos sebészeti ellátásban - emelte ki Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója azon a sajtóbejáráson, amit az intézmény felújított műtőblokkjaiban tartottak pénteken.
A múlt héten több mint hatvanötezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében, csütörtökön.
Habár a fejlesztések már a korábbi esztendőkben megvalósultak, a pandémia miatt a sajtónak eddig nem volt alkalma betekintenie a falak mögé. Erre nyílt lehetősége szerkesztőségünknek szerda délután.
A Szimbiózis Alapítvány egy nyertes pályázatnak köszönhetően a személyi asszisztencia lehetőségét hozza el a miskolci fogyatékossággal élőknek - jelentették be szerdán a Baráthegyi Panzióban.
A nőnap megfelelő alkalom, hogy felhívják a figyelmet erre a nőket érintő problémára és egyben segítsenek is az összegyűjtött tárgyi eszközökkel.
Hét egészséges szokással csökkenthető a demencia kockázata egy két évtizedet felölelő kutatás szerint - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.
A HungAIRy projekt miskolci csapata is kitelepül a Kocsonyafesztiválra, ahol sok érdekes információt osztanak majd meg a szálló por és egyéb szennyeződések mérésének kulisszatitkaiból.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!