Havária
Vas-oxid tartalmú anyag, és nem lúgos vörösiszap került a Sajóba Szlovákiában. Mivel hivatalos tájékoztatás még mindig nem érkezett a szennyezésről a szlovák partnertől, a magyar fél a Nemzetközi Duna-védelmi Egyezmény keretében, és a Magyar-Szlovák Határvízi Bizottságon keresztül kéri a szomszédos országot a kármentesítés haladéktalan megkezdésére.
Az eddigi mérések nem igazolták, hogy a Sajó vize szennyezett lenne, de a vizsgálatok továbbra is tartanak – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője hétfőn az MTI-nek annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint valamilyen szennyezőanyag került a vízbe a folyó szlovákiai szakaszán.
Hígulva is 21-szer több az arzén a Sajó gombaszögi szakaszán, mint a szennyezés előtt. A nyitrai képviselő, aki az ökológiai válságra felívta a figyelmet, állítja, az első szlovákiai mintavétel már február 24-én megtörtént, azóta megy a sumákolás.
Csőtörés miatt villamospótló autóbusz közlekedik a Malomszög utca és a Thököly Imre utca között.
Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság II. fokú vízminőség védelmi készültséget és éjjel-nappali figyelőszolgálatot rendel el. A Sajó szlovákiai szakaszán megpróbálják megkeresni a szennyezés jelenlegi helyzetét és megállapítani a szennyezés haladásának sebességét.
A vasárnap megosztott felvételek szerint vörösiszappal kevert szennyezett víz folyik Miskolc felé a Sajóban. A szennyeződés egyelőre nem érte még el Magyarországot.
A tűzoltók rövid időn belül elfojtották az Esztergályos utcában felcsapott lángokat.
Bozótos égett Bodótető szomszédságában csütörtök kora délután.
Nagy területen, több tíz hektáron égett a gaz Bükkaranyos külső részén vasárnap délután – írja a megyei katasztrófavédelem.
A felsővezeték-szakadás miatti hibahelyreállítás halad, azonban a menetrendszerű vonatközlekedés a Budapest-Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely és a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalakon a késő esti órákban állhat helyre - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!