Határérték alatt vannak a toxikus fémek a Sajó vizében a hazai szakaszon
A magyar vízügyi szakemberek március 13-án a közösségi médiából értesültek arról, hogy a Szlovákia területén lévő egykori Siderit üzem telephelyéről, az alsósajói vasércbánya altárójából szennyezett víz folyik a Sajóba - kezdi közleményét az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
A szervezet a káresemény felderítése érdekében haladéktalanul intézkedett, a folyó magyarországi szakaszára az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság II. fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el, egyidejűleg tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt, a vízügyi hatóságot, valamint a területileg illetékes Nemzeti Park igazgatóságot, hogy ha szükségessé válik, a felhasználókat figyelmeztethessék a Sajóból történő vízhasználat mellőzésére.
A szennyezés jelenlegi helyzetének megállapítására a folyó szlovákiai szakaszán március 16-án is helyszíni felderítést végeztek a magyar szakemberek. A bányaüzemből továbbra is szennyezett víz folyik. A Sajó elszíneződése a szlovák részen ma reggel már Csoltó település alatt is látható volt, halpusztulást, szaghatást azonban ezen a szakaszon sem észleltek a vízügyi szakemberek.
Hazai területen a folyó vize az érzékszervi tapasztalatok alapján a normál állapotot mutatja, víztér-elszíneződés, szaghatás, a partvonal mentén kiülepedés, halpusztulás nem figyelhető meg. A merített minta tiszta, átlátszó.
Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság külső akkreditált laboratóriumot kért fel a szennyező anyagok pontos meghatározására a határszelvény térségében, Sajópüspökinél. Vizsgálatuk alapján a vízből mért toxikus fémek mind határérték alatt vannak a hazai folyószakaszon. Az arzéntartalom az ivóvízminőségi határérték tizede (0,94 ug/l). Mivel a szennyezés egy használaton kívüli vasércbányából került a folyóba – vagyis nem lúgos vörös-iszap, hanem vas-oxid jellegű –, a vastartalom némileg magasabb, de a magyar Sajó-szakasz esetében ez nem kirívó érték (366 ug/l).
Információk szerint az Alsósajó település térségében bekerülő szennyezett víz vízhozama 10-15 l/s körüli. Ezt követően számos kisvízfolyás csatlakozik a Sajó folyóba, ami hígítással csökkenti a szennyezés mértékét. A Magyarországra érkező vízhozam a szennyezéstől 65 kilométerre, a határszelvénynél (Sajópüspökinél) ma reggel 6,1 m3/s, volt, ez 400-600 szoros hígítást jelent, ami miatt a terhelés a magyarországi szakaszon egyelőre nem okoz kezelhetetlen terhelést.
A vízmintavételt és a laboratóriumi elemzést mindaddig rendszeresen folytatja az Országos Vízügyi Főigazgatóság, amíg az adatok a határértékeknek megfelelően nem állandósulnak.