Ugrás a tartalomra

Rendőrkézen az elkövetők 

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. december 11. szerda 13:02
Az encsi rendőrök egy mobiltelefon és egy búvárszivattyú eltulajdonítása miatt nyomoznak.

Két lopás miatt folytat eljárásokat az Encsi Rendőrkapitányság – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a vármegyei rendőr-főkapitányság.

Az egyik esetben december 5-én egy abaújszántói élelmiszerboltban vásárolt egy helyi lakos, aki a vásárlás befejezését követően a bolt parkolójában letett bevásárlókocsiban felejtette telefonját. Az elkövető a kosárban megtalálta a készüléket, majd hazavitte, és nem állt szándékában azt a tulajdonosának visszajuttatni, vagy a hatóság részére leadni. A nyomozás során a rendőrök mobiltelefont az elkövetőtől lefoglalták, a tulajdonosnak pedig átadták, az eljárás az ügyben jelenleg is folyik.

A másik esetben december 7-e előtt egy Krasznokvajda külterületen található gazdasági területről a tolvaj eltulajdonított egy vízszivattyút. A helyi körzeti megbízott adatgyűjtésének köszönhetően a nyomozók hamar eljutottak az elkövetőig, aki gyanúsítotti kihallgatása során beismerte a bűncselekményt, illetve az otthonában történt kutatás alkalmával önként átadta az eltulajdonított szivattyút is. A büntetőeljárás jelenleg is folyik.

Az Encsi Rendőrkapitányság az értékeik védelmében, illetve a lopások elkerülése érdekében azt javasolja, kerüljék a zsúfolt helyeket a bevásárlóközpontban, piacon, tömegközlekedési eszközökön, mert ezek a zsebtolvajok számára ideális elkövetési terepet jelentenek. Vásárláskor ne tegyék táskájukat, pénztárcájukat a pultra. Értéktárgyaikat, pénztárcájukat, bankkártyájukat, mobiltelefonjukat, irataikat ne tegyék táska, kosár tetejére, annak külső zsebébe, azokat belső zsebben helyezze el, vagy zárható táskában, amelyet szorosan testközelben tartson!

Betöréses lopás elkerülése érdekében amennyiben anyagi lehetőségei megengedik, egészítsék ki az ingatlanuk védelmét egy elektromos érzékelő-riasztó berendezéssel, mely a nap huszonnégy órájában jelzést ad esetlegesen valamely vagyonvédelmi cég felügyeleti pontjára, vagy saját okoseszközére. Ha észlelték, hogy sérelmére betörés történt, azonnal értesítse a rendőrséget, ne várjon reggelig, a helyszínt ne járkálja össze, ne változtassa meg, mert a nyomok rögzítését ez nagyban megnehezíti.

 

 

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!