Ugrás a tartalomra

Az MCC-nél csak úgy csináltak, mintha valóban vezetnék az államot

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2025. március 06. csütörtök 14:54
Persze ez nem róható fel nekik, elvégre ezt a csütörtök délelőtt Miskolcon tartott államszimulációs verseny alkalmából tették így.
Fotók: Osztie Tibor

A megmérettetést a miskolci Mathias Corvinus Collegium (MCC) Egyetemi Programjának (EP) diákjai immár második alkalommal hirdették meg középiskolások részére. A verseny deklarált célja volt, hogy elmélyítse a tinédzserek gazdasági, földrajzi, államigazgatási ismereteit, fejlessze a diákok problémamegoldó képességét, kritikus gondolkodását, prezentációs készségét, nem utolsó sorban pedig erősítse a csapatszellemet.

A verseny korábban tartott első fordulójában egy maximum kétperces videóban mutathatták be a középiskolás csapatok, melyek azok a területek, amelyek fejlesztésre szorulnak az országban. Na persze nem akárhol, csakis ott, ahol igazán izzasztó problémákkal szembesülhetnek: a diákoknak egy kitalált ország, Marvium kül- és belpolitikai problémáira kellett megoldást találniuk.

Konyári György, a miskolci képzési központ vezetője a diákok részéről a diákoknak szervezett eseményről úgy fogalamazott: a kitalált ország adottságaiban nem véletlenül fedezhettek fel a fiatalok itt-ott a valósággal egyezésben lévő áthallásokat, ugyanis helyenként számos létező európai jelenséget is beemeltek a képletbe.

Marvium 283.560 négyzetkilométer területnagyságú, fővárosa Prosperopolis. A legutóbbi népszámlálás szerint népessége 17.938.985 fő, melynek 89 százaléka vallja magát marviuminak. Az ország gazdasága stabil, az összes bruttó hazai termék (GDP) 400 milliárd kritya, ami 240 milliárd amerikai dollárnak felel meg, az egy főre jutó GDP 22.297,8 kritya.

Az MCC Szemere utcai miskolci képzési központjában tartott csütörtöki versenyre négyfős csapatok neveztek a régió középiskoláiból. Az egy miniszterelnökből, valamint pénzügy-, belügy- és külügyminiszterből álló mini kabinetek a döntőben már lehetőséget kaptak arra is, hogy személyesen és részletesen is prezentálják ötleteiket, ismertessék főbb kampánypontjaikat, amivel megnyerhetik „a választásokat”, azaz a verseny döntőjét.

A Marvium – Diákprojekt vezetője, Stenger Kristóf stábunknak kiemelte: köszönhetően annak, hogy a versengés játékosan köti össze a politikai természetű feladatokat, úgy nem csupán élményt nyújt, de a tanulókat arra is pallérozza, hogy precíz és szakmailag megindokolt megoldásokkal álljanak elő a felmerülő állami kihívások orvoslására.

 

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!