Adventi est és kirakatszépségverseny eredményhirdetés a városházán
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, hagyományteremtő szándékkal hirdette meg Miskolc önkormányzata december elején az adventi kirakatversenyt. Mint kiderült, huszonegy belvárosi üzlet nevezett a versenyre. A versengő kirakatokról készült fotók alapján bárki szavazhatott rájuk a város hivatalos Facebook oldalán. Az az üzlet, amelynek kirakata december 10. és 15. között a legtöbb szavazatot kapta, nyerte el a „Miskolc karácsonyi csillaga – 2024” címet.
Az eredményhirdető ünnepségen Tóth-Szántai József polgármester kiemelte, hogy az Adventi Estre most elsősorban a hölgyeket hívták meg, akik mindannyian hozzátesznek munkájukkal, jelenlétükkel valami pluszt a város életéhez. Úgy tapasztalta, hogy minden jó és fontos eseményben és dologban ott vannak a hölgyek, a férfiak sokszor csak utánkövetői ezeknek az eseményeknek.
- Az imént egy kedves volt kolléganőm gratulált nekem a mai eseményhez, mondván, hogy milyen jó ötlet ez, hogy Miskolc önkormányzata rendez egy ilyet. Azonnal el is árultam neki, hogy aki ezt kitalálta, egy másik hölgy volt, Matiscsák Éva alpolgármester asszony. Ez is igazolja, hogy a legnagyszerűbb dolgokat - szerintem legalábbis – a hölgyek találják ki – fogalmazott.
Hozzátette, van egy várakozás a karácsony kapcsán és van egy várakozás az új városvezetés kapcsán is. Próbálnak ezeknek a várakozásoknak megfelelni, többek között olyan események szervezésével, ahol olyan emberekkel lehet beszélgetni, akiknek fontos ez a város. A mai alkalom is ilyen. Rámutatott, ebben a városért tenni akaró közösségben az egyik legerősebb rész a hölgyek közössége. Azok, akikből most sokan itt vannak ezen az ünnepi esten. Ők azon kívül, hogy végzik a saját munkájukat, a férfitársaknak is próbálnak segíteni, támogatják őket abban, hogy sikeresek tudjanak lenni.
- Kérem, hogy ez a segítőszándék maradjon meg mindenkiben, a város felé is, legyenek felénk olyan nyitottak, mint amilyen nyitottan fordulunk mi önök és a város lakói felé az elkövetkezendő néhány évben – mondta a polgármester, aki ezután meghitt karácsonyt kívánt a jelenlévőknek.
Matiscsák Éva alpolgármester hangsúlyozta, kétszeresen is hagyományteremtő a mai alkalom. Egyrészt csak hölgyeket hívtak meg, az élet sok területéről, akik szakmájuk kiemelkedő képviselői. Igaz, most nem lehet itt mindenki, de törekedni fognak a minél több személyes találkozásra és megismerkedésre másokkal is. A másik dolog, amellyel hagyományt kívánnak teremteni a december elején meghirdetett adventi kirakatszépítő verseny volt, amelyet alapvetően a belvárosban működő üzletek számára hirdettek meg. Az önkormányzat motivációként egy új díjat is alapított „Karácsonyi csillag” elnevezéssel, ezt a nyertes teheti ki a kirakatába, mint a várostól kapott elismerést a vonzóbbá tett külsőért, és egyben az advent fényének emeléséért.
- Amikor nőként engem felkértek arra, hogy legyek az egyik alpolgármestere Miskolcnak, akkor meg kell hogy mondjam, először nagyon izgultam, talán kicsit féltem is ettől. Nem tudtam, mi vár rám. De ma már tudom, mi a jó ebben, és azt is, hogy velem együtt minden nőtársamnak is szólt a felkérés. Mi nők mindenre képesek vagyunk, megteszünk mindent azért, ami számunkra fontos. A nők számtalan jogot kiharcoltak, sok fontos pozíciót töltenek be. Egy dolog nem változott: mi nők vagyunk, akik neveljük a gyermekeinket, biztosítjuk a családi otthon melegét, mi töltjük meg érzelmekkel, a mi kezünk által válik a ház vagy a lakás otthonná – vallja az alpolgármester.
Erre a gondolatra alapozva jött az ötlet, hogy legyen egy este a miskolci nőknek, ahol találkozhatnak egymással, együtt gondolkozhatnak, és beszélhetnek arról, hogyan tudnának együtt tenni Miskolcért. Így lehet a városból is otthon.
Az ünnepi beszédek után a két városvezető átadta a „Karácsony csillaga Miskolc 2024” nevű díjat a megszavazott legszebb kirakatért, amelynek első nyertese a Barber Shop Miskolc belvárosi fodrászszalon lett, amely húsz másik versenyző mellett bizonyult idén a legjobbnak a kirakatszépítésben.