Ugrás a tartalomra

Díjjal is elismerték Onga környezetvédelmi teljesítményét

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. december 10. kedd 11:51
Átadták a K&H első, önkormányzatoknak meghirdetett fenntarthatósági pályázatának díjait. Elismerésben részesült Onga is.
A díjat Trizsi Zalán, Onga polgármestere (jobbról a második) vette át. Fotó: magánarchívum

Idén először hirdették meg a fenntartható önkormányzatokért pályázatot, a nyerteseknek járó díjakat a napokban adták át. Két kategóriában lehetett jelentkezni: az év társadalmi teljesítménye, valamint az év környezetvédelmi teljesítménye. A beküldött munkákat szakmai zsűri értékelte.

A kezdeményezés célja az volt, hogy bemutassák és elismerjék az önkormányzatok kiemelkedő környezetvédelmi és társadalmi teljesítményét. A pénzintézet nyertesenként 3 millió forinttal is hozzájárult a fenntarthatósági tevékenységeik további bővítéséhez.

A pályázaton Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből Onga önkormányzata nyert díjat az év környezetvédelmi teljesítménye kategóriában.

– Azt tapasztaltuk, hogy a nyerteseink olyan kezdeményezésekkel neveztek, amelyek szemléletformáló jellegűek, így jó példával járnak elöl más települések számára. Az elbírálás során kiemelten értékeltük az innovatív, valamint a saját forrásból megvalósított projekteket – mondta el a díjátadó kapcsán Suba Levente, a pénzintézet fenntarthatósági vezetője.

Rózsa Zoltán, a Klímabarát Települések Szövetségének szakmai vezetője hozzátette: a személyes zsűrizés során látták, hogy sok olyan pályázó volt, akik rendelkeznek saját, önálló klímastratégiával, vagy hasonló településszintű koncepcióval.

– Ez azért fontos, mert a klímaváltozás kérdése az egész társadalmat érinti, vagyis kell, hogy legyen önkormányzati szinten egy átgondolt cselekvési terv. Több olyan pályázat is volt, amelyben a megvalósított kezdeményezésekbe bevonták a település lakosait, hiszen az önkormányzatok vannak a legközelebb a lakossághoz, így hatalmas felelősség terheli a közigazgatás ezen helyi szintjét a klímaváltozás elleni harcban, illetve a hozzá való alkalmazkodásban. Be kell látni, hogy ilyen globális változás esetén csak közös cselekvéssekkel tudunk eredményeket elérni – hangsúlyozta.

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!