Ugrás a tartalomra

Egy diósgyőri játékos is bekerült az ősz álomcsapatába

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. december 18. szerda 12:16
A 17. fordulóval lezárult az OTP Bank Liga őszi szezonja, az M4 Sport szerkesztősége pedig – állandó szakértői bevonásával – ezúttal is megválasztotta a félév álomcsapatát.

A DVTK játékosa, Gera Dániel is bekerült az ősz csapatába az NB I.-es találkozókat közvetítő M4 Sportnál. A piros-fehérek hátvédjét úgy jellemezték, hogy a legtöbb szabálytalanság „jól mutatja odaadását és aktív játékát”.

– Gera nagyon jól megtalálta a helyét a dobogós DVTK játékrendszerében, ugyan papíron jobbhátvéd, az építkezésben abszolút támadó feladatai vannak, amelyeket rendben el is lát, egy gól és két gólpassz is fűződik a nevéhez. Nem véletlen, hogy Marco Rossi októberben behívta a válogatott keretébe, s azóta mind a négy Nemzetek Ligája-meccsen lehetőséget is kapott – méltatták Gera idei játékát.

Az álomcsapatba bekerült még Riccardo Piscitelli (Újpest FC), Ibrahim Cissé (Ferencváros), Eneo Bitri (ETO FC Győr), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Kovácsréti Márk (Nyíregyháza Spartacus FC), Bognár István (MTK Budapest), Windecker József (Paksi FC), Mim Gergely (Zalaegerszegi TE FC), valamint Böde Dániel (Paksi FC) és Varga Barnabás (Ferencváros).

(M4 Sport)

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!