Kirándulni érkezett, de inkább betört egy házba
Lopás vétség miatt folytat eljárást az Encsi Rendőrkapitányság egy 32 éves szlovák férfival szemben. December 13-án reggel a tettes bejutott egy hidasnémeti családi házba, és onnan szeszes italt, arany ékszereket, illetve dísztárgyakat vitt el közel kétszázezer forint értékben - adta hírül portálunknak közleményben Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Még aznap egy állampolgári bejelentés miatt intézkedtek a járőrök a novajidrányi vasúti pályaudvaron, mivel láttak ott egy férfit egy pisztolynak látszó tárggyal. A járőrök azonnal az állomásra mentek, és még azelőtt igazoltatták a férfit, mielőtt felszállt volna a vonatra. A rendőrök azt is megállapították, hogy a pisztoly (amelyről kiderült, hogy dísztárgy) és a táskájában lévő további értékek is a hidasnémeti betörésből származnak, ezért elfogták és előállították az Encsi Rendőrkapitányságra - írták.
A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy ő csak kirándulni érkezett Magyarországra, és Hidasnémetiben egy nyitva felejtett családi házban látta, hogy világítanak a lámpák, ezért bement, és pár dolgot összeszedett, majd távozott - tudatták.
Bűnvédelmi tanácsok családi házban élőknek:
- A háza kertkapuját, lakása bejárati ajtaját mindig zárja kulcsra, akkor is, ha otthon tartózkodik!
- Ha a kert hátsó részében dolgozik vagy a teraszon pihen, akkor se feledkezzen meg erről!
- Amikor elmegy otthonról – akár csak rövid időre is –, ne hagyja nyitva még résnyire se az ablakot!
- A szellőztetéssel is legyen óvatos! Ne hagyja kitárva földszinti lakása ablakait, ha nem tartózkodik a szobában! A szúnyogháló nem helyettesíti a becsukott ablakot.
- Táskáját, kulcsait, egyéb értékeit ne hagyja az előszobában, a bejárat közelében!
- A bejárati ajtóra célszerű nyitásérzékelőt szerelni, így azon napközben sem tudnak észrevétlenül bejutni illetéktelenek.
- Ha gépkocsijával az udvarban áll meg, akkor is zárja be az autót, húzza fel az ablakait, és ne hagyja benne értékeit!
- Ha mégis megtörtént a baj, azonnal értesítse a rendőrséget! Ne változtassa meg a helyszínt, ne tegyen rendet, mert az megnehezíti az elkövetők felkutatását!