Városinfó
Úgy tűnik, megvan az üzemeltető, mutatjuk, mi várja majd a látogatókat az Avas-tetőn a tervek szerint.
Napos idővel indul a csütörtök. A vízöntő életében valami kettéválik (reméljük, nem a Csorba-tó).
A MIHŐ egy meghibásodott vezetéket javít a Laborfalvi utcán, a munkálatok miatt szükséges az átmeneti szolgáltatási szünet az említett utca környékén.
A nagy érdeklődésre való tekintettel indították el három alkalommal is a különleges erdei vonatot.
Az önkormányzati adóhatóság döntéseinek jogszerűségét vizsgálták.
A Miskolc, Békéscsaba tengely mentén az erősen felhős területeken záporok alakulhatnak ki.
A vármegyei értéktár újabb három miskolci helyi értékkel gazdagodott, ennek köszönhetően már ötven „miskolcicum” található meg a rangos listán.
A népszerű programot immár kétszázadik alkalommal rendezték meg a Fonoda utcában található telepen, ahol az érdeklődők megsétáltathatták a kutyusokat, és az örökbefogadásra is lehetőségük nyílt.
A Velünk a Város frakcióvezető-helyettese arról beszélt, „milyen ziccerek maradtak ki az előző önkormányzati ciklusban”.
A Miskolc TV Kilátó című műsorának pénteki vendége Szopkó Tibor volt, aki a sétálóutcáról lekanyarodva beszélt a város gazdasági helyzetéről.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!