Egy hosszú nap a fülkék közelében

Profi, kiképzett, s gyakorlott szavazatszámláló lettem. Vénségemre. Immár harmadszor vállaltam ezt a kora hajnaltól késő éjszakáig tartó közösségi munkát. Aki irigyelné, annak elárulom, minden alkalommal meg kellett hallgatni, mire kell figyelni, hogyan lehet leleplezni a csalási kísérleteket, hogyan legyünk pártsemlegesek a szavazóhelyiségben. Például egy ízben arról is szó esett, nézzük meg, nincsen-e a kolléganők műkörme alatt aprócska toll, amellyel érvénytelenné tehetik a nekik nem tetsző voksokat. A jó szerencsém egy olyan körzetbe vezérelt, ahol hat csinos hölgy társaságában voltam, és gyorsan megnyugodtam, mert mindannyiuknak valódi körme volt. Ráadásul olyan lelkesen készültek erre a hosszú napra, mint valami piknikre, szendviccsel, csokoládéval és gyümölccsel. Jó volt az ellátás, az állami gondoskodás jegyében még ebédet és uzsonnát is kaptunk.

Nos, akinek kétségei lennének a szavazási rend tisztaságával kapcsolatban, őket most bevezetem a kulisszák mögé. Hiszen az állampolgári jogaikkal élők csak azt látják, hét ember ül egy hosszú asztalnál, mégis csak egy helyen kérhetik a szavazólapokat. Valójában ez nem egyszerűen egymás kontrollálása, hanem észszerű munkamegosztás. Az elöl ülő egyezteti az okmányokat, a mellette lévő aláíratja a névjegyzéket, míg a következő átadja a szavazólapokat. Most legutóbb egyikünk kiszámolta a három lapot, majd jómagam adtam át a borítékkal. A tőlem jobbra lévő pedig strigulázta az akciót. Végül, esetünkben a munka oroszlánrészét végző bizottsági elnök asszony óránként lejelentette a szavazók számát a központnak.

A délelőtt úgy elszállt, mint a huss. Jöttek, mentek, voltak, akik kétszer is, mert a lakcímkártyájukat otthon felejtették. Közben ki kellett szűrnünk az első szavazókat is. Nekik egy bevásárlókocsis érmével kombinált kulcstartót ajándékoztunk.

Délutántól pangás volt, számunkra úgy tetszett, megállt az idő, s messze a zárás. Ám csak eljött a hét óra. Előtte pár perccel érkezett egy érdekes figura, aki leült, kiterítette maga elé a szavazólapokat, majd amolyan művészettörténeti előadásba kezdett. Csontváryról elmesélte – volna –, hogy a Magányos cédrusában fellelte a huszadik század történelmének jóslatait. Szegényt leszavaztuk, mondván itt nincs helye a politikai kinyilatkoztatásoknak.

Az urnabontás pillanata a legizgalmasabb. Gyerekes örömmel borogattuk ki a ládákat egy hatalmas asztalra teregetve. Ezt követően méla csendben szétválogattuk a polgármesteri szavazatokat, utána az önkormányzati képviselőkét, végül utoljára hagytuk az európai parlamentieket. Itt említeném meg, hogy bőven voltak rontottak, érvénytelenek. Többen kedvükre mindenkit beikszeltek vagy éppen senkire nem voksoltak. Persze mint mindig, most is üzentek a választók, hogy miket, nem írhatom le. Emlékszem, egy hölgy tévesztett, majd idegességében széttépte a szavazólapot. Jegyzőkönyveztük, majd kapott újat, mi meg a rend kedvéért bezacskóztuk a selejtet. Szigorú szabály, a fülkében egyszerre csak egy személy tartózkodhat.

Megjegyzem, hivatalból szűziesen őriztük a pártsemlegességünket, ám a szortírozásnál mindenki lelepleződött. Kiderült, hogy mi is ebben a városban élünk, mi is favorizáltunk valakit a jelöltek közül.

Hogy mindenkit megnyugtassunk, valamennyi lapot tízes kötegekben kétszer-háromszor is átszámoltuk. A fáradtságomnak következménye, hogy a csapatból egyedüliként egyet elnéztem. Szerencsére a hölgyek észrevették. Amikor a központ leokézta a munkánkat, elkészültek a jegyzőkönyvek, mindannyian leszignáltuk a leragasztott dobozokat.

Ezzel zárult a csapatmunka.