Ha segítenél másokon, légy önkéntes
Az alapítvány azok jelentkezését várja, akik szeretnének valódi változást hozni mások életébe és érdekli őket, hogyan működik egy civil szervezet, amelynek munkájában szívesen részt is vennének.
– Öt éves lett a Supersum Alapítvány és szinte minket is meglep, hogy mekkora fejlődésen mentünk keresztül néhány év alatt. Most eljutottunk oda, hogy tovább bővüljünk, ehhez keresünk új önkénteseket. Egyszerűen már nem győzzük a feladatokat, elsősorban például az adminisztrációban, az adományok szortírozásában, a csomagok összekészítésében. Várjuk akár nők, akár férfiak jelentkezését ezekre a feladatokra – ismertette Bernasconi Bús Katalin az alapítvány kuratóriumi elnöke.
Bármely korosztályból várják az önkénteseket, nincs életkori megkötés. Az elkötelezett munka és a rászánt idő a fontos. Bárkit szívesen látnak, aki szeretne jót tenni másokkal és szívesen segítene egy aktív civil közösség munkájában. Az alapítványnál lehetőség van megismerni új embereket, kapcsolatokat építeni és értékes tapasztalatokat szerezni. Ezeken túl, nem is mellékesen, az önkénteskedés még az önéletrajzban is jól mutat munkakereséskor, mert mutatja, hogy a pályázónak van affinitása a társadalmi felelősségvállalás és az elköteleződés iránt.
– Mi egy befogadó közösség vagyunk, de jelenleg kevés az önkéntesünk. Ennek oka nyilván az is, hogy az emberek dolgoznak, és munka mellett nem mindig érnek rá még önkénteskedni is, éppen akkor, amikor mi nyitva vagyunk, hétfőn, szerdán és szombaton. Persze az is lehet, hogy egyszerűen nem jut el a hír hozzájuk a lehetőségről, hogy jöhetnének hozzánk segíteni. Ezért gondoltuk, hogy a közösségi médiában közzétesszük a felhívásunkat, hogy önkénteseket várunk – részletezte a kuratóriumi elnök.
Bernasconi Bús Katalinnak meggyőződése, hogy aki egyszer „beleszagol” az önkénteskedésbe egy olyan civilszervezetnél, amelynek küldetése mások segítése, különösen krízishelyzetekben, de a mindennapokban is, és elönti az a jó érzés, hogy jót tehet másokkal, az könnyen elkötelezetté válik és kitartó munkatársukká válhat.
- A „jó önkéntes” az, aki látja a feladatot, aki felveszi a ritmust, aki tudja, érzi azt, hogy mikor, mire van szükség, hol segíthet a legjobban. Itt nem szabad visszariadni semmi munkától, mert időnként adódnak nehéz helyzetek is, látunk haláleseteket, krízisben lévő családokat, embereket. Mi mindig, mindenhová elmegyünk, támogatunk mindenkit. A jó önkéntesnek ne legyenek előítéletei – summázta Bernasconi Bús Katalin.