Kitüntetésekkel ismerték el az ápolókat a Vármegyeházán
- „Téged, kedves nővérem, ezennel, az összes távoli kórházak főápolónőjévé kinevezlek.” A dátum, amikor ez a mondat elhangzott, 1849. április 16-a, az idézet pedig nem mástól származik, mint Kossuth Lajostól. Ezekkel a szavakkal köszöntöm Önöket én is a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzata nevében, a Vármegyeháza dísztermében. Abban a teremben, amelynek hagyománya már, hogy évről-évre összegyűlünk benne a Magyar Ápolók Napját ünnepelve. És abban a teremben, amelyben itt vannak velünk nagyjaink, köztük a beszédem elején idézett Kossuth Lajos is, aki ettől a teremtől negyven kilométerre Monokon született – kezdte ezekkel a szavakkal ünnepi köszöntőjét Balla Éva a vármegyei közgyűlés alelnöke.
Rámutatott, Kossuth Lajos egy borsodi kis faluban született, ahonnan jelleme és tettei egészen a halhatatlanságig vezették őt. Legfiatalabb húga volt Kossuth Zsuzsanna, aki szintén vármegyénkben, mindössze nyolcvanhárom kilométerre innen, Sátoraljaújhelyen látta meg a napvilágot, és akit harminckét évvel később bátyja kórházi főápolóvá nevezett ki.
- Kossuth Zsuzsanna kinevezésekor ezt mondta: „Amit teszek, minden magyar asszony kötelessége, hiszen katonáink a csatatéren értünk véreznek. A mi feladatunk tehát, hogy sebeiket bekötözzük.” Hátborzongató belegondolni, hogy amikor ezeket a mondatokat és gondolatokat megfogalmazta, éppen annyi idős volt, mint most én. Bevallom őszintén, hogy ez számomra is feladja a leckét, hogy mi is az élet valódi értelme. Itt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ahol a Kossuthok születtek, talán még jobban értjük ezeket a szavakat – fogalmazott az alelnök.
Kiemelte, azok az alapvető értékek, amelyeket Kossuth Zsuzsanna is megfogalmazott és képviselt, ma is utat mutatnak a világ erdejében. Megmutatta, milyen csodálatosan együtt tud működni férfi és nő, amikor megköveteli az élet. A feladataink az idővel változhatnak, és változniuk is kell, ám emögött is a legősibb eszmék és a legősibb szerepek vannak. Csak kellenek hozzá a bátrak, akik mindezt felvállalják. Kellenek hozzá Zrínyi Ilonák és Kossuth Zsuzsannák, akik a változó időben, modern nőként is az alapvető értékeket képviselik. Balla Éva szerint ilyen modern és bátor nők és férfiak az ápolók, akiknek minden nap ezrek, és világszerte milliók mondanak köszönetet. Majd beszéde végén gratulált Csöbör Katalinnak, akit ezen a napon tiszteletbeli tagjává fogadott ez a közösség, akik együtt sokat tesznek azért, hogy ebben a vármegyében a lehető legjobban működjön az egészségügy.
Csöbör Katalin mindenekelőtt megköszönte, hogy a Magyar Ápolási Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szervezete gondolt rá és méltónak találta arra, hogy tiszteletbeli ápolóvá avassa. Beszédében ő is megemlékezett Kossuth Zsuzsannáról, akinek születésnapja – február 19. – lett a Magyar Ápolók Napja. Hangsúlyozta, az első magyar főápolót az év minden napján ünnepelhetnénk, ahogy az utódait is, akik ma állnak ott a sebesültek és betegek mellett, hogy enyhítsék szenvedésüket.
Elmondta, Kossuth Zsuzsa részt vállalt a forradalomból, úgy, hogy 1848 március 15. előtt néhány héttel vesztette el a férjét, és maradt özvegyen három kicsi gyermekkel, köztük egy csecsemővel. Mégis, amikor a testvére felkérte, hogy segédkezzen a katonák, a betegek ápolásában, akkor szó nélkül szervezte meg az ápolást, és rövid idő alatt hetvenkét tábori kórházat hozott létre, és fáradhatatlanul járta az országot, ápolta a betegeket.
- Most, 177 évvel mindezek után, Önök, ápolók, akik aktívak, vagy nem aktívak, vagy akik most készülnek erre a feladatra, ugyanilyen fáradhatatlanul végzik a munkájukat, ami nem is munka, hanem hivatás. Sokszor, amikor ilyen helyen vagyok, legyen az kórház, egészségügyi intézmény, vagy szociális intézmény, nem is tudom, hogy tudják ezt csinálni. Óriási munka ez és óriási elhivatottság kell mindehhez. Ezt nem lehet szavakkal vagy semmilyen ajándékkal meghálálni, mert erre születni kell. Én csak országgyűlési képviselő vagyok, annyit tudok, hogy Önöket képviselem, és az üzeneteiket igyekszem eljuttatni a kormány felé. Úgy gondolom, a kormány is igyekszik elismerni az Önök munkáját, például a béremelésekkel, az édesanyáknak járó személyi jövedelemadó-mentességgel, a családi adókedvezményekkel és nem utolsó sorban a Nők 40 programmal, hogy negyven év szolgálat után nyugdíjba mehetünk – mondta az egybegyűlt ápolóknak Csöbör Katalin, aki beszéde végén újra megköszönte az őt ért megtiszteltetést, amelyre nagyon büszke. Ígérte, hogy a továbbiakban is számíthatnak rá, képviselni fogja az ápolók és minden egészségügyi dolgozó érdekeit a Parlamentben.
A Magyar Ápolási Egyesület Elnöke Bugarszki Miklós szerint, ma azokat ünnepeljük, akik a betegágyak mellett teljesítenek szolgálatot, az év minden napján, megszakítás nélkül állnak helyt a munkahelyeiken. Ez az ünnep alkalmas arra is, hogy ha csak egy napra is, de felhívja a társadalom figyelmét az ápolói szakmára, az ő áldozatos munkájukra. Egyben alkalmas arra is, hogy a pályaválasztás előtt álló fiataloknak megmutassa ennek a pályának a szépségét, és ezáltal remélhetően minél többen választják majd ezt a gyönyörű hivatást.
- A mai napon méltó módon emlékezünk arra, hogy a hivatásunk, a betegek ellátása, időtlen idők óta a társadalmak kiemelt feladata. Ezt az üzenetet erősíti Kossuth Zsuzsanna szellemi öröksége, amely példaként kell, hogy álljon minden időnk magyar ápolója előtt. Az elmúlt évtizedben megértünk sok mindent. Tanúi voltunk a képzési rendszer foltozgatásának, átalakításának, az egészségügyi rendszer átszervezésének, és egy világjárványnak is résztvevői voltunk. Mindig helyt álltunk, ha kellett alkalmazkodtunk, ha kellett tanultunk, ha kellett saját egészségünket is veszélyeztetve kiálltunk a magyar betegek érdekében – ismertette az egyesület elnöke.
Rámutatott, ha csak erre a néhány említett dologra gondolunk, akkor is méltán állíthatjuk, hogy a magyar ápolók kétségkívül megfeleltek Kossuth Zsuzsanna szellemi örökségének, és ezért köszönet jár mindenkinek, aki ebben részt vett és részt vesz. Majd figyelmeztetett, ezt az örökséget át is kell adni a jövő nemzedékének. Ma emlékezünk a nagy elődökre és ünnepeljük az egészségügyi szakdolgozókat. A kitüntetetteknek szívből gratulált és megköszönte eddigi áldozatos munkájukat.
Gálné Pataki Zsuzsanna Gabriella a Magyar Ápolási Egyesület B-A-Z vármegyei régióvezetője is egy idézettel kezdte felszólalását: „Mikor én adhatok reményt, kapaszkodót, mikor segítenem kell a panaszkodót, mikor én vagyok csak utolsó reménye, akkor nem hunyhat ki fényszóróm fénye.”
- A mai ünnepség is ékes példája annak, hogy milyen fontos köszönetet mondani a gyógyítóknak, ápolóknak. Nincs csodálatosabb hivatás, mint mások segítése, az elesett betegek ápolása, gyógyítása. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Magyar Ápolók Napja alkalmából újra köszönthetem a jelenlévőket. A kórházak, a bentlakásos intézmények működése elképzelhetetlen az ápolók, az orvosok áldozatos munkája nélkül. A XXI. század betegápolása megköveteli a magas színvonalú szakmai és tudományos munkát. Az egészségügyi ellátórendszer meghatározó szereplői az ápolók. Az ápoló jelen van az emberek életében, otthonában, az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben egyaránt – emelte ki a régióvezető.
Hangsúlyozta, az ápolás egy olyan munka, amely a fogantatástól egészen a sírig elkíséri az embereket. Nemcsak tudomány, hanem művészet is, hiszen nincs még egy olyan hivatás, amely ennyire sokrétű lenne. A Magyar Ápolási Egyesületnek fontos célja az ápolók, gyógyítók társadalmi elismerésének növelése, az elhivatott szakemberek megtartása, szakmai munkájuk segítése.
Kossuth Zsuzsannával kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy szülővárosa Sátoraljaújhely képviselő-testülete - Csöbör Katalin közbenjárására – tavaly decemberben posztumusz díszpolgári címet adományozott az első magyar főápolónak. Mai követőit tüntetik ki az Ezüst Kitűző jelvénnyel és a hozzá tartozó oklevéllel.
Az ünnepi beszédeket követően adták át a Magyar Ápolási Egyesület „Ezüst Kitűző” elismeréseit a vármegye legkiválóbb ápolóinak, majd ezt követően avatták tiszteletbeli ápolóvá Csöbör Katalin országgyűlési képviselőt, aki az ápolókat és az egészségügyben dolgozókat kiemelten támogató munkájáért érdemelte ki az elismerést.
Az ünnepséget a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum tanulóinak műsora, valamint Kossuth Zsuzsanna domborművének megkoszorúzása zárta.