Ugrás a tartalomra

Hárman is életüket vesztették Veszprém megye útjain

MTI
Utoljára módosítva
2021. augusztus 20. péntek 16:24
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a 8-as főutat Bakonygyepes térségében péntek délután, a karambolban ketten meghaltak - közölte a rendőrség a honlapján.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta: három személyautó ütközött a főút 86-os kilométerénél.
A katasztrófavédelem korábban még azt közölte, két autó karambolozott. Azt írták, az ajkai hivatásos tűzoltók több embert feszítővágóval próbálnak meg kiszabadítani a járművekből. A helyszínre két mentőhelikopter is érkezett.
Az információk szerint a balesetnek a két halálos áldozaton túl sérültjei is vannak.
A rendőrök a baleset szemléjét teljes útlezárás mellett végzik, kerülni Noszlop irányába lehet.

Frontális baleset Tótvázsonynál, egy ember meghalt

Frontálisan ütközött össze két személyautó Tótvázsonynál péntek délután; a balesetben egy ember meghalt - közölte a rendőrség a honlapján.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 77-es főút 14-es kilométerénél, Tótvázsonynál történt a baleset. Az egyik jármű sofőrje a helyszínen életét vesztette, a másik gépkocsi sofőrjét és utasát még vizsgálják.
A mentés, a szemle és a műszaki mentés idejére a rendőrök a főút balesettel érintett szakaszát lezárták, a forgalmat elterelik. Kerülni Barnag - Vöröstó - Nagyvázsony irányába lehet vagy Szentgál és Herend érintésével a 8-as főút felé - tették hozzá.

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!