A MIDMAR Kft. idén egyhetes programsorozattal emlékezik meg a turizmus világnapjáról. Az események sora már múlt szombaton megkezdődött, amikor Selmecbányától Miskolcig címmel az Egyetemvárosban garantált városnéző sétát tartottak. Kedden pedig a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum diákjai látogattak a Tourinform irodába, ahol az ország egyik legkiválóbb információs irodájának munkájáról tudhattak meg többet.
De indult más program is: Töltsd le, töltsd ki! címmel egy keresztrejtvény segítségével a belváros önálló felfedezésére buzdítják a lokálpatrióta helyieket vagy az épp városunkban turistáskodókat. A turisztikai portálról letölthető vagy a Tourinform irodában átvehető rejtvény helyes kitöltői között értékes Miskolc-logós ajándékokat fognak kisorsolni.
Csütörtökön Hétmérföldes meseútra indulnak az iroda dolgozói és a turisztikai szolgáltatók, a Vendégségben itthon szakmai tanulmányút-sorozat keretében a Lillafüreden elérhető kalandos programot ismerhetik meg személyesen is.
Szeptember utolsó szombatja a krimi jegyében telik majd, hiszen Detektív hétvége Miskolcon címmel a város utcáin nyomozhatunk egy rejtélyes haláleset ügyében.
A felsorolt programokon túl a TDM szervezet munkatársai Facebook kvízzel és a miskolctapolcai szobrok felfedezését segítő térképpel is kedveskednek a tudásszomjjal rendelkezőknek - írja közleményében a MIDMAR Kft.
A színes programokról Miskolc turisztikai oldalán vagy Facebook oldalán tudhatnak meg többet.