Ugrás a tartalomra

Jótékony célra használják fel a Tompos Kátya kezelésére összegyűlt adományt

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2024. szeptember 04. szerda 22:06
Mozgássérült gyermekek megsegítésére használják fel a Tompos Kátya kezelésére, a Tudomány és Technika Háza színpad május 13-i előadása után összegyűlt adományt – közölték kedden sajtótájékoztató keretében.
Tompos Kátya Facebook oldala

A Tudomány és Technika Háza színpad május 13-i Harsányi Attila Jászai Mari-díjas színész és vendégei Háttérsztorik című előadásán jelentették be, hogy gyűjtést kezdeményeznek Tompos Kátya Jászai Mari-díjas, Junior Príma díj és Arany Medál díjazott színművész, énekesnő gyógykezelésére.

A telt házas előadás közönségének és a TTH színpad közös akciójának eredményeként 400 ezer forintot juttattak el a Fábián Juli Emlékalapítvány számlájára, amit a művész május 31-i halála miatt a kezelésre fel nem használt összeg okán visszakaptak. 

Fotó: Osztie Tibor

– Sokáig gondolkoztunk azon, mi az a cél, ami Kátyának is tetszene – mondta Harsányi Attila. – S mivel csak alapítványnak tudunk és szeretnénk adományozni, így került a képbe a Supersum Közhasznú Alapítvány, rajtuk keresztül pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei  EGYMI Sályi Mozgásjavító Tagintézménye – folytatta dr. Hajdú László, a TTH színpad alapítója és házigazdája.

A történet további részét Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Közhasznú Alapítvány elnöke ismertette. Mint mondta: idén alapították meg a Supersum Háladíjat, amelyet a legkiemelkedőbb pedagógusok érdemelnek ki. A díjazott Hock Andrea lett, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei  EGYMI Sályi Mozgásjavító Tagintézményének pedagógusa, akinek Bernasconi-Bús Katalin, valamint a zsűri két tagja, Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház színésze és Dr. Velkey Imre, a B.-A.-Z. Vármegyei Központi Kórház gyermekideggyógyász főorvos specialistája Sályon adta át az elismerést, és az azzal járó jutalmat.

Balról: Bernasconi-Bús Katalin, Juhász Katalin, Harsányi Attila

Itt egyúttal megtekintették a tagintézményt is, amelyben jelenleg 72 mozgássérült, enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos él. Juhász Katalin tagintézmény-vezető, valamint a Sályi Mozgásfogyatékos Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnöke megmutatta nekik a tangentor kádat, és elmondta, hogy az egyetlen pedagógus, aki ebben a speciális kádban kezeléseket végzett, két éve nyugdíjba ment. Azóta nem merik használni, mert amellett, hogy kiválóan alkalmas a fejlesztésre problémákat is lehet vele okozni. – A kezeléseket mindenképpen szakembernek kell végeznie. A képzés költsége viszont olyan magas, hogy önerőből senki nem tudta még elvégezni azt, így sajnos kihasználatlanul áll a kád – hangsúlyozta.

S mivel a TTH színpad szervezői úgy vélték, hogy a Tompos Kátya megsegítésére összegyűlt adománynak méltó helye lenne a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei  EGYMI Sályi Mozgásjavító Tagintézményénél, nekik ajánlották fel a 400 ezer forintot, amely a Supersum Közhasznú Alapítvány által felkínált összeggel kiegészülve finanszírozható lesz majd egy hozzáértő szakember kiképzése.

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!