Kétszáz forintot rabolt egy gyerektől egy fiatalkorú férfi
Rablás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy fiatalkorú férfi ellen, aki bő két éve egy kiskorú fiútól erőszakkal kétszáz forintot vett el Miskolcon – írja hétfői közleményében Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
Jogg Zsolt, a szervezet helyettes sajtószóvivője azt írta, az ügy vádirata szerint a fiatalkorú vádlott 2023. május közepén a délutáni órákban Miskolc egyik társasházas lakóövezetében az utcán követett két kiskorú fiút. Utolérve őket egyiküket megfenyegette, hogy ha nem ad neki pénzt, megveri és megfojtja. Félelmében a fiú a nyakában lévő pénztárcájához nyúlt, mire a vádlott ráfogott a pénztárcára, a sértett pedig abból kettőszáz forintos pénzérmét vett ki és átadta támadójának.
A közleményben leszögezik, a fiatalkorú vádlott a cselekmény elkövetésekor tizenkettedik életévét betöltötte, tisztában volt azzal, hogy bűncselekményt követ el.
A fentiek miatt az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott és az intézkedés részeként pártfogó felügyeletet rendeltek el kötelező magatartási szabályok előírásával.