Ugrás a tartalomra

Lemond Klaus Iohannis román államfő

minap.hu
Utoljára módosítva
2025. február 10. hétfő 16:33
A parlament jóváhagyta az elnök felfüggesztéséről szóló ellenzéki kezdeményezést.

Bejelentette lemondását hétfőn Klaus Iohannis román államfő, miután a kétkamarás bukaresti parlament egyesített házbizottsága keddre összehívta a két ház együttes ülését, hogy a törvényhozás megvitassa 178 ellenzéki törvényhozó kezdeményezését Klaus Iohannis tisztségéből történő felfüggesztéséről, írja az MTI.

Iohannis rövid sajtónyilatkozatában úgy értékelte, hogy a felfüggesztési eljárás, illetve annak megszavazása esetén az elnök leváltásáról szervezendő népszavazás példátlan válságba sodorná az amúgy is elnökválasztásra készülő Romániát, az ország elveszítené szövetségesei bizalmát. Iohannis közölte: lemondása szerdán lép hatályba.

Az elnök nem sokkal azt követően jelentette be távozását, hogy a kétkamarás bukaresti parlament egyesített házbizottsága keddre összehívta a két ház együttes ülését, hogy a törvényhozás megvitassa 178 ellenzéki törvényhozó kezdeményezését Klaus Iohannis tisztségéből történő felfüggesztéséről.

Az elnök nem sokkal azt követően jelentette be távozását, hogy a kétkamarás bukaresti parlament egyesített házbizottsága keddre összehívta a két ház együttes ülését, hogy a törvényhozás megvitassa 178 ellenzéki törvényhozó kezdeményezését Klaus Iohannis tisztségéből történő felfüggesztéséről. Az alkotmány szerint a felfüggesztési eljárást a törvényhozók legkevesebb egyharmadának (155 képviselőnek és szenátornak) a kezdeményezésére indítja el a parlament. Amennyiben az erről rendezendő parlamenti szavazáson a törvényhozók több mint fele támogatja a kezdeményezést, az elnököt felfüggesztik hivatalából, és 30 napon belül népszavazást írnak ki leváltásáról.

Klaus Iohannis azért maradt hivatalban második ötéves mandátuma december 21-i lejárta után, mert az alkotmánybíróság - nemzetbiztonságot veszélyeztető választási csalásokra hivatkozva - érvénytelenítette az elnökválasztás november 24-i első fordulójának eredményét, és elrendelte az elnökválasztás megismétlését. Az alkotmánybíróság december 6-i döntésében rámutatott: az alaptörvény szerint az államfő addig marad hivatalban, amíg az újonnan választott elnök leteszi a hivatali esküt.

Ezt az értelmezést az ellenzéki pártok nem fogadták el, arra az alkotmányos előírásra hivatkozva, hogy az elnöki mandátum ötéves. Szerintük ideiglenes államfőnek kellene vezetnie Romániát, amíg megválasztott utódja hivatalba nem lép.

Bár Iohannis hivatalban maradásának alkotmányos voltát a kormánypártok nem vitatták, az utóbbi időben egyre több jelét adták annak, hogy politikai szempontból terhet jelent számukra, hiszen támadási felületet biztosít az ellenzéknek, amely azt hangoztatja: a választók hiába adtak egyértelmű jelzést, hogy változást akarnak, a voksolás után is ugyanaz az államfő és ugyanaz a miniszterelnök vezeti Romániát.

A román alkotmány szerint az államelnök lemondása esetén a szenátus (vagy ha ő nem vállalja, akkor a képviselőház) elnöke veszi át némileg korlátozott jogkörökkel az ideiglenes államfői tisztséget, és három hónapon belül ki kell írni a választást az új elnök megválasztásáról.

A bukaresti kormány – már az elnökválasztás megismétlését elrendelő alkotmánybírósági határozat alapján – május 4-re és 18-ra írta ki a megismételt elnökválasztást.

(Borítókép: Budapest, 2023. október 11. Klaus Iohannis román államfő beszél a Novák Katalin köztársasági elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón a tárgyalásuk után a Sándor-palotában 2023. október 11-én. MTI/Bruzák Noémi)

 

 

 

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!