Ugrás a tartalomra

Farsangkor elengedhetjük a fantáziánkat sminkelésnél is

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2025. február 09. vasárnap 09:55
Ma már nem múlhat el farsang arcfestés, vagy smink nélkül. Az állatos, a szuperhős, az indás, vagy az apró mintás festés a legkedveltebb.
Szivárványos minta arcfestéssel. Fotó: Mocsári László

Farsangkor alkalmi sminket szoktak készíteni, ami erőteljesebb sminket jelent. Itt jobban el lehet engedni a fantáziát fénnyel és csillogással, mint egy nappali, hétköznapra feltett smink esetén.

- Az év színe idén a Mocha Mousse lett, ami púderes, meleg barna árnyalat. Sokan keresik ezt, mivel a legtöbb embernek jól áll, illetve más barnás színeket. Örök kedvenc a pezsgőszín, a csillámosabb színek, a visszafogottabb rózsaszínes árnyalatok, vagy a füstös szem. A sötétbarna szempillaspirálok szintén bejöttek a köztudatba, ami természetesebb összhatást ad – sorolta Erdődi Alexandra sminkes, arcfestő. 

- Ehhez egyébként inkább az aranyékszerek és kiegészítők passzolnak. Strasszkövekben szintén a rózsaszínes, pezsgős árnyalatokat szeretik a selyemporok, csillámporok és a nagyobb szemű glitterek tekintetében – fűzte hozzá. 

Idén a barna árnyalatú smink a kedvenc. Fotó: Erdődi Alexandra Facebook

- A másik favorit a tusvonal a szemhéjra, mivel azt házilag nehéz elkészíteni. Kedvelik például a szép nőies cicás kihúzást a hölgyek. A rúzsnál pedig visszajöttek divatba azok a rúzsok, amelyekben csillámpor van. Emellett a krémes állagú termékek, mint például a krémes szemhéjfesték és pirosító, rózsás, vagy natúrhoz közelítő árnyalatban – részletezte. 

Az arcfestés csak fél óra

Elárulta, hogy arcfestés esetén is a krémes festékeket keresik és leginkább az állatos festéseket szokták kedvelni. Az otthon is jól elkészíthető, akár internetes videók segítségével. 

- Attól függően, hogy milyen festést szeretnénk, tisztítással, hidratálással, alapozással elő kell készíteni a bőrt. Az alapozás lehet a bőrrel megegyező, illetve fehér szín. Később erre festjük rá a mintát. Például virágot, indát, vagy valamilyen csipkés motívumot – magyarázta az arcfestő. 

Az egyik legegyszerűbb arcfestő minta a cica. Fotó: Mocsári László

- Egy cicaarchoz pedig egy kis pirosító és szemceruza is elég lehet. A tündért szintén szeretik, mert ahhoz lehet használni strasszköveket. Talán a legkülönlegesebb kérés nálam az őzike arcfestés volt farsangi bulira felnőtteknek. Persze sokkal gyakoribb, hogy gyermekeknek kell elkészíteni. Általában nekik egyszerűbb, akár fél arcra tervezett mintát is csinálhatunk, vagy a kedvenc mesefigurájukat. A kicsiknek kevesebb a türelmük, ezért legtöbbször fél óra alatt elkészülünk vele – fejtette ki. 

A jelmezhez igazítják

Elmondta, hogy mindig azt kérik, hogy smink nélkül érkezzen a vendég, de kedvenc hidratáló, vagy szemránckrémét fölteheti magára. Előzetesen azt is megbeszélik fotó alapján, hogy milyen jelmezt fog viselni. Ezt is figyelembe veszik, illetve a kuncsaft személyiségét. Érdemes egy hónappal hamarabb bejelentkezni és körülbelül egy órás sminkelésre kell számítani. 

Pillangó jelmezhez jól illik ez az arcfestés. Fotó: Mocsári László

Hozzátette, hogy a végén lefixálják valamilyen port állagú alapanyaggal, például púderrel, vagy spréhvel, így teszik tartóssá a festést. Fotózáshoz különösen fontos a púderezés, hogy ne csillanjon be sehol a bőr a fényképen. A könnyezős szeműeknek pedig vízálló szempillaspirált, szemhéjtusokat ajánlanak. Ezeket mivel kicsit nehezebb lemosni, ezért olajos bázisú lemosóval érdemes. 

Éjszakára mossuk le!

Felhívta rá a figyelmet, hogy a festékek ma már jó minőségű, masszív anyagok, az internetről megrendelt, vagy hobbi kellékboltból beszerzettek is. Hosszú órákig jól mutatnak és állják az izzadást. Érdemes ehhez olyan eltűzött, összefogott frizurát viselni, amitől nem kenődik el a minta. 

Erdődi Alexandra sminkes
Erdődi Alexandra miskolci sminkes, arcfestő. Fotó: Facebook

- Nagyon fontos, hogy sminkben soha ne feküdjünk le, hanem előtte mossuk le az arcunkat. Ha alapozó is volt rajtunk, akkor érdemes a dupla arctisztítást is használni. Első lépésben egy olajos állagú, balzsamos sminklemosót használunk. Majd ezután rögtön egy vizes állagú lemosót, ami mindent letakarít a bőrről – hangsúlyozta. 

 
 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!