Több helyen dolgoztak a tűzoltók
Dóka Imre kifejtette: országszerte több mint száz riasztást kaptak, jellemzően leszakadt faágak, kidőlt fák miatt. A legtöbbször Békés és Csongrád-Csanád megyében kérték a tűzoltók segítségét, de számos bejelentést kaptak Hajdú-Bihar megyéből is.
Példaként említette, hogy Orosházán egy horgászház tetejét szakította le a szél, míg a Hajdú-Bihar megyei Komádiban több ház teteje is megrongálódott a viharos erejű szélben. Békés és Csongrád-Csanád megyében több településen átmenetileg áramkimaradás is volt, de mostanra helyreállt a szolgáltatás.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök kora esti veszélyjelzésében azt írta: este már inkább csak az Alföld és Északi-középhegység keleti területein fordulhatnak elő zivatarok, késő este pedig megszűnnek, illetve kivonulnak az országból. A legvalószínűbb kísérőjelenség az intenzív csapadék lesz, de jégeső és átmeneti szélerősödés, esetleg viharos lökés sem zárható ki.
Péntek napközben (főként délután) az északkeleti megyékben, illetve a Dunántúl északi és középső tájain alakulhat ki elszórt jelleggel zivatar, de ezek erőssége már jóval elmarad a csütörtökitől – jegyezték meg.