Ugrás a tartalomra

Új bajnokot avatnak a Zemplén Rallye-n

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. október 22. kedd 10:09
Turán Frici ugyan nem áll rajthoz a szezonzáró futamon, de egy játékkal kedveskedik szurkolóinak.
Turán Frici rally autója / Fotó: Turán Frici sportolói közösségi oldala

A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei szezonja október 25-27. között ér véget a Zemplén hegységben, ahol az új bajnok kilétére is fény derül. A kiváló pályák, a lenyűgöző környezet és a verseny komoly tétje várhatóan jelentős számú indulót vonz majd - adta hírül közleményben portálunknak a Just Creative Kommunikációs Ügynökség. 

„A magyar rali szempontjából különleges év ez, szerintem az egyik legizgalmasabb szezonzáró futamra kerül majd sor a Zemplénben. Idén három páros is esélyes az abszolút bajnoki címre, ami hosszú ideje nem fordult elő. Mindemellett az is érdekesség, hogy mindenképpen új bajnokot avat a szakág, hiszen olyan versenyzők és navigátorok érhetnek fel a csúcsra, akiknek eddig még nem sikerült" - ígéri Turán Frici

"Nagyon nehezen éljük meg, hogy bajnoki esélyesként nem lehetünk ott a szezonzáró versenyen, nem így készültünk. Mivel azonban a szervezők egy héttel eltolták a versenyt és nekem arra az időpontra már fix szerződésem volt egy filmforgatásra, így sajnos nem tudunk rajthoz állni. Drukkolunk a versenyzőknek, biztosak vagyunk benne, hogy nagy küzdelem lesz a pályákon és bárhogy is alakuljon a hétvége, a legjobb végeredmény fog megszületni. Mi a háttérből követjük majd az eseményeket és bízunk benne, hogy sokan kilátogattok a zempléni pályákra biztatni a versenyzőket" - reménykedik.

Csomós Miklós és Nagy Attila rally autója / Fotó: Mocsári László

A bajnokság állását tekintve a legkedvezőbb helyzetben jelenleg Csomós Miklós és Nagy Attila állnak, akik természetesen szeretnék megőrizni vezető pozíciójukat - írja a Just Creative. 

„Nagyon élveztük az idei szezont, izgalmas és jól szervezett versenyeken autózhattunk a Volkswagen Polo-val. Köszönjük az egész csapatunknak, hogy végig mellettünk álltak, partnereinknek a töretlen közös munkát és a szurkolóink buzdítását! Nekik egy különleges, szezonzáró nyereményjátékkal is szeretnénk megköszönni az egész éves szurkolást. A hivatalos Facebook-oldalunkon a közleményt tartalmazó bejegyzés alatt kommentben várjuk az idei szezonban rólunk készült legkedvesebb fotóitokat, legyen az selfie, közös emlék, versenypillanat. A Zemplén Rallye-t követően a képeket feltöltőknek értékes Turán Frici webshop relikviákkal kedveskedünk” – biztat mindenkit a játékra Turán Frici.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!