Ugrás a tartalomra

Díjmentesen lehet parkolni a hosszú hétvégén 

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. augusztus 14. szerda 15:52
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni díjköteles várakozási területeken augusztus 20-án díjmentes lesz a parkolás – tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza sajtó osztálya.
Képünk illusztráció / Fotó: Juhász Ákos

Az Európa téri, a Patak utcai, a Hősök terei mélygarázsokban, valamint a Régiposta utcai Parkolóházban azonban az általános rend szerint kell a parkolásért fizetni.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Ügyfélszolgálati irodája (Győri kapu 48-50.) és Parkolási Ügyfélszolgálati irodája (Széchenyi I. utca. 20.) augusztus 19-én és 20-án zárva tart – írják.

A közlemény szerint augusztus 19-én (hétfő) a szombati napra vonatkozó parkolási rend lesz érvényben, azaz a díjfizetési kötelezettség 8 órától 13 óráig tart az alábbi területeken:

•    Búza tér, Görögkatolikus templom, északi oldali parkoló,
•    Búza tér, Görögkatolikus templom, keleti oldali parkoló,
•    Zsolcai kapu páratlan oldal, az Ady Endre utca kereszteződéstől a Hatvanötösök útja kereszteződésig,
•    Szendrei utca,
•    Zsolcai kapu 1. előtti parkoló - Szendrei utca és Zsolcai kapu között található összekötő utca,
•    Búza téri piac nagyparkoló,
•    Szeles utca, Huszár utca – Lehel utca közötti szakasza,
•    Hatvanötösök utca Zsolcai kapu – Szeles utca közötti leállósáv,
•    Bethlen G. utca Szeles utca – Szendrei utca közötti szakasza.

A kiemelt közlekedési és idegenforgalmi területeken - a Tiszai pályaudvar környéke, Miskolctapolca, Lillafüred, - augusztus 19-én 8 órától 18 óráig kötelező díjat fizetni.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!