Ugrás a tartalomra

Elsőre nem is gondolnánk, de végeláthatatlan károkat okozhat a leégett Barlangfürdő

minap.hu / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2024. szeptember 10. kedd 07:48
A miskolctapolcai fürdőkomplexum múlt pénteki káreseménye a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke szerint a régió egészében érezteti majd hatását. 
Fotó: Juhász Ákos

Mint ismert, a tűz szeptember 6-án este a Barlangfürdő gyógyterápiás részén, az Aquaterpián keletkezett, zárás után. A lángokat több város tűzoltóegységei fékezték meg, de az utómunkálatok még szombat reggel is tartottak. Személyi sérülés nem történt, de az épület súlyos károkat szenvedett. Hogy pontosan mekkorát, azt most még nem tudni, hiszen jelenleg a szakértőkre vár, hogy ezt megállapítsák.

Megírtuk azt is, hogy a sajtó munkatársait szombat délelőtt tízre sajtótájékoztatóra várták a város és a fürdő vezetői, ahol Veres Pál polgármester és Tóth-Szántai József, hamarosan hivatalba lépő, megválasztott polgármester hangsúlyozta: mindent megteszek annak érdekében, hogy mihamarabb újjá tudják építeni a város ékkövét.

Tűz és víz összecsapása

Az óvatos becslések szerint is tetemes közvetlen káron kívül sokkal inkább foglalkoztatják az idegenforgalomban tevékenykedőket a szektorra közvetetten kiható negatívumok – ennek kapcsán kereste meg a Miskolc Televízió a BOKIK elnökét hétfő délelőtt telefonon. 

Mocsári László júniusi felvétele Bihall Tamásról

Bihall Tamás szerint habár elsősorban nyilvánvalóan a miskolctapolcai szállásadók és éttermek látják kárát a tűzesetnek, a Barlangfürdő turistavonzó-képessége ennél jóval messzebbre is elért. 

Az üzletember felidézte: az elmúlt esztendők azt mutatják, hogy számos, a vármegyébe látogató turista voltaképp egymásutánban kereste fel Tokaj-Hegyalját, a vármegye másik jelentős idegenforgalmi központját, valamint a miskolci turizmus zászlóshajóját, a Barlangfürdőt. 

Máris megriadtak

Hozzátette: az elmúlt alig három nap alapján is tisztán látni, hogy nagyságrendekkel csappant meg a miskolci szállásfoglalások száma, illetve mondták vissza azokat. Éppen ezért – szögezte le a kamarai elnök – a BOKIK kötelességének tekinti, hogy az érintett vállalkozások érdekében a maga eszközeivel egy helyzetfelmerő, összefogó és lobbi tevékenységet fejtsen ki a kormányzati döntéshozatal irányába. 

Osztie Tibor képgalériája a tűz másnapján

Bihall Tamás elmondta: a helyi iparkamara a még hivatalban lévő és a rövidesen felálló városvezetéssel is szoros és folyamatos kapcsolattartást sürget annak érdekében, hogy az attrakció mielőbbi helyreállításához hozzáláthassanak. Az elnök úgy véli, a jövőbeni rekonstrukciónak egy átfogó, a többi közt energetikai korszerűsítést is magába kell majd foglalnia.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!