Együttműködnek egymásért, a környezetért és a jövőnkért
Környezetvédelmi és vízügyi területre fókuszáló okleveles technikusképzés létrehozását és fenntartását célzó együttműködési megállapodást kötött szerda délután a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kara és az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum.
Mucsi Gábor beszédében hangsúlyozta: az intézmények közötti partnerség hosszú évekre tekint vissza. A kar dékánja szerint a hatékony kapcsolat lényege, hogy a globális fenntarthatósági és körforgásos kérdésekre együtt találjanak válaszokat a diákok, a hallgatók, a tanárok és a kutatók. Hozzátette: az ezáltal is megerősített szakemberképzésből a vármegye ipari cégei is profitálhatnak.
A Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartójának (MEKIF) igazgatója úgy fogalmazott: az együttműködés kiváló lehetőséget biztosít a technikumban tanuló diákoknak arra, hogy kapcsolatot építsenek ki a felsőoktatási intézménnyel.
A campuson tartott ünnepélyes eseményen Bialkó Máriától megtudtuk: az oktatási és szakmai tématerületeket egyaránt érintő partnerség kiterjed emellett többek között az összehangolt pályaorientációs tevékenységek elősegítésére és a szakmai gyakorlatok támogatására, a tehetséges diákok bevonására a kar kutatási programjaiba.
Az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán a fentieken túl részt vett még Flaskó Attiláné, a középiskola intézményvezetője, valamint Nagymáthé Sarolta, a MEKIF osztályvezetője, továbbá Szalontai Lajos, a kar dékánhelyettese.